2007. április. 11. 12:39 MTI Utolsó frissítés: 2007. április. 11. 13:52 Itthon

Gyurcsány cégei elleni pertől állt el az ügyészség

Eláll a miniszterelnök cége ellen indított keresetétől a Legfőbb Ügyészség (LÜ); ezt az Altus Rt. és a Humán-Jövő 2000. Kht. elleni polgári pert tárgyaló Somogy Megyei Bírósághoz a múlt héten elküldött beadványban tudatták, amelyben a november óta szünetelő per folytatását kérik – közölte a bíróság szóvivője.

URLguru

További hasznos weblapokat szeretne a témában? Esetleg Ön osztana meg másokkal érdekes linkeket? Kattintson az URLguru.hu oldalra!

Varga Rita tájékoztatása szerint egy szünetelő tárgyalás esetén két lehetséges folytatás lehet: egyik, hogy egyik fél sem kéri a per folytatását, ekkor hat hónap után – jelen esetben május 7-én – megszűnik az eljárás, a másik, hogy az előbbi határidőn belül, bármely fél kérésére, a bíróság köteles folytatni a megkezdett pert.

Az LÜ ez esetben a második megoldást választotta, ám a folytatást kérő kérelemben egyben azt is bejelentették, hogy elállnak a keresetüktől – tette hozzá Varga. Mivel a bíróság ebben az ügyben érdemi tárgyalást folytatott – tanúkat hallgatott meg –, ezért az egyik fél kérésére nem szüntetheti meg automatikusan az eljárást, hanem kérnie kell a másik féltől egy nyilatkozatot, azaz az elsőrendű Altus Rt.-t, valamint a másodrendű Humán-Jövő 2000 Kht.-t, mint alpereseket képviselő ügyvédeknek nyilatkozniuk kell arról, hogy elfogadják-e az LÜ megszüntetési kérelmét, vagy kérik a bíróságtól, hogy hozzon ítéletet az ügyben.

A nyilatkozatot kérő levelet múlt héten csütörtökön postázta a Somogy Megyei Bíróság az alpereseknek, a válasz még nem érkezett meg – mondta Varga Rita. Közölte: tárgyalásra mindenképpen sor kerül, kérdés az, hogy az alperesek megszüntetésbe történő beleegyezésével vagy pedig a bíróság ítéletének kimondásával. A tárgyalásra vélhetően még a nyári ítélkezési szünet előtt sor kerül.

A múlt év november 6-án Kaposváron tartott tárgyaláson - két korábbi, az ügyész kérésére elnapolt tárgyalást követően - az ügyészi indítványt elfogadó alperesek hozzájárulásával a per szüneteltetését rendelte el a bíróság. Pálvölgyi Ferenc, a felperest képviselő ügyész az eljárás szüneteltetését arra való tekintettel indítványozta, hogy "a bizonyítási eljárás eredményeként a helyzet olyan módon változott, ami újra értékelendővé teszi a perbeli pozícióinkat, javaslatainkat, indítványainkat, következtetéseinket".

A két alperes cég képviselői ezt megelőzően a tárgyaláson úgy nyilatkoztak, hogy a vállalkozásoknak nincs követelésük egymással szemben.

A felperes az általa benyújtott keresetében azt állította, hogy az elsőrendű alperes "jó erkölcsbe ütköző módon" mintegy 87 millió forinttal gazdagodott egy bérleti szerződés révén, amelyet az Altus Rt. kötött a Humán-Jövő 2000 Kht. jogelődjével, a Miniszterelnöki Hivatal egyik gazdasági társaságával, a Közlöny- és Lapkiadó Kft.-vel az Országgyűlési Képviselők Klubjának működtetésére, ezért a két alperes közötti szerződés érvénytelenségének megállapítását kérte a bíróságtól.

Az ügy azért került a Somogy Megyei Bírósághoz, mert a másodrendű alperes székhelye Balatonőszödön van, és a per az alperesek bármelyikére nézve illetékes bíróság előtt valamennyi alperes ellen megindítható.

A LÜ közleményében azt írja: a per szünetelése alatt az LÜ értékelte a rendelkezésre álló - részben új - adatokat. Az ügyészség hivatkozik egy, a perben megismert, az elszámolás alapjául szolgáló igazságügyi műszaki- és könyvszakértői véleményére. A szakértő következtetése szerint "a bérlő által finanszírozott vagyonnövekmény és a bérleti díjból történt megtakarítás különbözete megközelítőleg 7 millió forint volt". A bérbeadó a különbözetet ugyancsak a perben becsatolt átutalási megbízásokkal igazoltan megtérítette a bérlőnek - írja az ügyészségi közlemény.

A szakértői véleményre tekintettel, az LÜ szerint "a kereseti kérelem jogalap nélkülivé, a további eljárás okafogyottá vált, ezért a Legfőbb Ügyészség elállt a keresettől". A közlemény kitér arra is, hogy az alperesek hozzájáruló nyilatkozatától függően dönt a bíróság a peres eljárás megszüntetéséről.

Hirdetés
hvg360 Mátraházi Zsuzsa 2025. január. 10. 19:30

Sabján Adrienn kajatortacukrász: „Olyasmit nem vállalok el, amit jobb, ha nem látnak a hűtőbe bekukucskáló gyermekeim”

Jól fizető szakmából piaci szempontból a legrosszabbkor váltott, mégis sikerre vitte vállalkozását. Furcsán indult, de a hermelintorta sem fogott ki rajta. Megküzdött „véres” feladattal is, de nemet mondott a szülést ábrázoló tortára. Elárulja, hogy már nem igazán szereti az édességet, de persze mindent megkóstol, amit készít, és a versenytársak termékeit is elemeznie kell. HVG-portré.