2007. március. 29. 14:25 MTI Utolsó frissítés: 2007. március. 29. 14:00 Itthon

Vége a "sárdobálásnak" a roma politikában

Megegyeztek a Magyarországi Cigányszervezetek Fóruma (MCF) és a Lungo Drom vezetői csütörtökön az Országos Cigány Önkormányzat (OCÖ) újra elrendelt alakuló ülésének részleteiről. Mindkét fél sikeresnek értékelte a tárgyalást.

Kolompár Orbán, az MCF elnöke szerdán hívta meg a Lungo Drom vezetőjét, Farkas Flóriánt, hogy koalíciós partnerszervezetei vezetőivel együtt megbeszéljék az újra elrendelt alakuló ülésének részleteit. A fideszes parlamenti képviselő nem vett részt az egyeztetésen, a Lungo Dromot Lukács Mihály alelnök, a szervezet országos választmányának elnöke képviselte.

A találkozón megállapodott abban, hogy véget vetnek a roma politikát eddig jellemző "sárdobálásnak". Tisztességes, jogszerű és demokratikus elnök választást és méltóságteljes alakuló ülést tartanak, bármelyik fél nyerje is a választást, a cigányság érdekében partnerként dolgoznak a testületben.

Teleki László, az MCF-el választási szövetségben lévő Európai Unió Roma Ifjúságáért Egyesület (EURIFE) képviseletében azt mondta: "jövőt kell építeni és nem a múltat elemezni". Ugyanakkor hozzátette, nem tartja etikusnak Farkas Flórián lépését, hogy - mint általában - helyettesítteti magát a cigányság számára az egyik legfontosabb tárgyaláson. Az MSZP országgyűlési képviselője úgy fogalmazott: a Lungo Drom az MCF nélkül kezdte meg március 13-án az alakuló ülést, önhatalmúlag és jogtalanul jelölte ki a korelnököt. Az MCF-nek nem állt érdekében, hogy az alakuló ülésen káosz alakuljon ki, "az ellenjelölést pedig tiszteletben kellett volna tartani, mert ez a demokratikus" - fűzte hozzá.

Dógi János, a Cigány Szervezetek Országos Szövetségének (CSZOSZ) elnöke a legnagyobb hibát abban látta, hogy a törvényességi felügyelet, vagyis a közigazgatási hivatal képviselője nem volt jelen az alakuló ülésen, így már az eskütétel sem volt szabályos. Kozák János, akit az MCF az OCÖ megválasztott elnökének tartott, úgy fogalmazott: törvénysértést a Lungo Drom követett el azzal, hogy nem Kertész Lórántot bízta meg az alakuló ülés levezetésével, a további törvénysértés ebből adódott. Hozzátette: tudomásul veszik a közigazgatási hivatal döntését, de annak több pontjával nem értenek egyet.

Kolompár Orbán az egyeztető tárgyaláson felajánlotta a Lungo Drom számára, hogy abban az esetben, ha szervezetük nyeri meg az elnökválasztást, a Lungo Drom számára mindkét elnökhelyettesi pozíciót, illetve három bizottsági elnöki tisztséget is biztosít a testületben.

"Ha Farkas Flórián komolyan gondolja azt, hogy pártok fölé kívánja helyezni a roma politikát, és a széles társadalmi összefogást hirdet, akkor mi ebben partnerei leszünk" - jelentette ki az OCÖ elnöke, hozzátéve, pénteken erről, és javaslatáról személyesen kíván tárgyalni Farkas Flóriánnal.

A megbeszélésen az új országos önkormányzat alakuló ülésének napirendi pontjairól, a mandátumvizsgáló, a szavazatszámláló és a jegyzőkönyv hitelesítők személyéről is megállapodtak. Arról, hogy a szombat délelőtt tartandó alakuló ülés nyílt, avagy zárt ülés legyen, a korelnök csak a helyszín megtekintése után dönt. Megállapodtak abban is, hogy amennyiben az elnök személyére több jelölt is lesz, a jelölés sorrendjében voksolnak.

Az országos kisebbségi választásokon az 53 tagú közgyűlésben a Lungo Drom 28, míg az MCF 25 mandátumot szerzett, így a március 13-i alakuló ülésen az volt a várható, hogy a többség Farkas Flóriánt választja majd OCÖ-elnöknek. Az

MCF váratlanul Kozák Jánost, a Lungo Drom színeiben mandátumot szerzett képviselőt jelölte elnöknek. Kozák János elfogadta a jelölést, ezért a két szervezet frakciója között botrány tört ki, és a Farkas Flóriánnal szemben állított jelöltet az MCF képviselői erőszakkal, kiabálások kíséretében átültették soraikba. Az ülés berekesztése és a lungo dromos képviselők távozása után az MCF tovább folytatta a közgyűlést és 27 szavazattal megválasztotta a Farkas Flóriánnal szemben állított egyetlen elnökjelöltet.

Forgács Imre, a Közép-Magyarországi Regionális Közigazgatási Hivatal vezetője kedden közölte, hogy az OCÖ március 13-i alakuló ülése több szempontból, ideértve az elnök megválasztásának körülményeit is, törvénysértő volt, ezért törvényességi észrevételben felkérte a megválasztott képviselőket, hogy április 13-ig megtartandó újabb közgyűlésen szüntessék meg a törvénysértéseket; a hivatal az ülés zavartalan lebonyolításához minden szakmai segítséget megad.

Hirdetés