2007. március. 17. 12:40 MTI Utolsó frissítés: 2007. március. 17. 12:16 Itthon

Répássy szerint nem volt hiábavaló a polgári engedetlenség

Répássy Róbert szerint a kordon várható eltávolítása nem teszi semmissé azt a felelősséget, amit azok viselnek, akik ennek felállításáról döntöttek, ezért az intézkedést hozó budapesti rendőrfőkapitánynak távoznia kell posztjáról.

A fideszes országgyűlési képviselő a parlamenti kordon előtt kijelentette: a kordon lebontása utólag is igazolja a korábban megfogalmazott kritikákat, nem volt hiábavaló az a polgári engedetlenség, amit a Fidesz képviselői indítottak el.

A fideszes képviselő csatlakozott Simicskó István (KDNP) pénteki felvetéséhez, amely arra kereste a választ, hogy milyen nemzetbiztonsági kockázat az, amely egyik napról a másikra megszűnik.

"Tudok egy magyarázatot, nem létező nemzetbiztonsági kockázat" - mondta, majd hozzátette: nem volt megalapozott a kordon felállítását indokló félelemkeltés és hisztéria.

Répássy Róbert a március 15-i rendezvényükkel kapcsolatban megjegyezte: 200 ezer ember bizonyította be, hogy van létjogosultsága a békés gyülekezés jogának. Az esti rendőri fellépés pedig - fűzte hozzá - azt bizonyította, hogy nem volt hiábavaló a rendőrség kritikája az őszi események miatt, hiszen csütörtökön jóval nagyobb tiszteletben részesítették az emberi jogokat, mint korábban.

Répássy Róbert jelezte, a kordonbontás miatt egyelőre arról kaptak értesítést a bíróságtól, hogy lépéseket tesznek a mentelmi joguk felfüggesztése ügyében.

Hirdetés