2007. március. 08. 08:07 MTI Utolsó frissítés: 2007. március. 08. 09:06 Itthon

Halálos baleset a 6-oson - nyolc sérült, három halott

Hárman vesztették életüket a Dunakömlődnél csütörtökön hajnalban történt balesetben.

Mártonné Kasler Sarolta, a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferens közlése szerint a baleset akkor történt, amikor egy személykocsi áttért a szemközti sávba, ahol egy mikrobusszal frontálisan ütközött. A személyautó vezetője, egy 37 éves férfi és utasa, egy 25 éves nő, valamint a mikrobusz hátsó ülésén utazó 43 éves férfi a helyszínen életét vesztette.

A mentőszolgálat vezetője közölte: a nyolc sérült közül ötöt kórházba szállítottak.

A Tolna megyei katasztrófavédelem tájékoztatása szerint a balesetnek egy másik személykocsi is részese volt, az autó az árokba hajtott, a benne utazók azonban nem sérültek meg.

A rendőrség tájékoztatása szerint a 6-os út forgalma időközben helyreállt.

Hirdetés
Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.