2007. február. 27. 16:40 MTI Utolsó frissítés: 2007. február. 27. 16:36 Itthon

Ötvenmillió forint értékű kábítószert foglaltak le a rendőrök

A helyszínen a holland állampolgár gépkocsijából 10 kilogramm amfetamint, 7,5 kilogramm hasist és 8 darab ecstasytablettát foglaltak le. Ezek együttes értéke forgalmi értéke 50 millió forint.

Ötvenmillió forint értékű kábítószert foglaltak le a rendőrök Debrecenben. A Nemzeti Nyomozó Iroda kedden adott tájékoztatást a múlt szerdai akcióról. A NNI Szervezett Bűnözés Elleni Főosztályának Észak-Magyarországi és Észak-Alföldi Régiója eljárást indított kábítószerrel visszaélés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt négy magyar és egy holland állampolgár ellen - közölte Horváczy Emese szóvivő.
 
A rendőrök február 21-én érték tetten az öt férfit kábítószer átadása közben. A helyszínen a holland állampolgár gépkocsijából 10 kilogramm amfetamint, 7,5 kilogramm hasist és 8 darab ecstasytablettát foglaltak le. Ezek együttes értéke forgalmi értéke mintegy 50 millió forint. A nyomozók később több helyszínen tartottak házkutatást, ennek során Vámospércsen, az egyik gyanúsított házának pincéjében több, kábítószer-termesztéshez használatos eszközt foglaltak le.
 
A településen egy másik gyanúsított családi házában több mint 1600 tő, különböző fejlődési szakaszban lévő, vélelmezhetően indiai kendert találtak. Horváczy Emese elmondta: negyedévente kétmillió forintot kereshettek volna a gyanúsítottak az itt termesztett kábítószer értékesítésével. Az ültetvényt profi módon rendezték be, amihez a gyanúsítottak az eddigi adatok szerint Hollandiából hoztak be az országba speciális felszerelést és földet.
 
A nyomozók információi szerint a gyanúsítottak Heves, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Hajdú-Bihar megyét tervezték ellátni droggal. A rendőrség egy szilvásváradi házkutatás során több mint egymillió forint készpénzt, három pillangónyomatú ecstasytablettát, zöld növényi morzsalékot és joghurtos dobozban további tablettákat foglaltak le. A gyanúsítottakat a bíróság előzetes letartóztatásba helyezte.
Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.