A vasutas szakszervezet is csatlakozik a közszféra sztrájkjához
A Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete is csatlakozik a február 21-ére meghirdetett kétórás közszolgálati figyelmeztető sztrájkhoz, így ha addig nincs megegyezés, a vasúti közlekedés is leáll erre az időre - közölte Gaskó István, a szakmai szakszervezet, illetve a Liga Szakszervezetek elnöke szerdán sajtótájékoztatón, Budapesten.
Kónya Péter, a Liga Szakszervezetek társelnöke ismertette, hogy a szövetséghez tartozó Fegyveres és Rendvédelmi Dolgozók Érdekvédelmi Szövetsége demonstrációt szervez erre a napra. A szövetséghez tartozó munkavállalók nem sztrájkolhatnak, ezért a Keleti pályaudvaron 8 óra 30 perckor kezdődő demonstráción csak azok tudnak részt venni közülük, akik szabadságon vannak, vagy szabadnaposok. Kérik viszont mindazokat, akik szolidárisak a közszféra bérharcával, hogy csatlakozzanak hozzájuk. Kónya Péter elmondta, elfogadhatatlannak tartják, hogy a közszférában két évig még az infláció ellentételezésére se adjon lehetőséget a kormányzat. Ugyanakkor a további tárgyalásokon megegyezésre törekednek, s ha ez sikerül, akkor nem kell megtartani a február 21-iki figyelmeztető sztrájkot.
Gaskó István szólt arról is, hogy a Liga Szakszervezetek az Országos Érdekegyeztető Tanács legutóbbi ülésén szerették volna elérni, hogy ez a fórum is tegyen ajánlást a közszférában megvalósítandó keresetemelésre, azaz arra, hogy a közszférában is érje el a keresetemelés legalább az 5,5 százalékot, a versenyszférának ajánlott 5,5-8 százalékos érték alsó határát.