2007. január. 17. 10:24 MTI Utolsó frissítés: 2007. január. 17. 10:28 Itthon

A szegediek Gyurcsányt akarják pártelnöknek

A Magyar Szocialista Párt Szeged városi szervezete egyhangúlag Gyurcsány Ferencet javasolja a párt elnöki posztjára.

© AP
Mészáros Tamás, a Csongrád megyei szervezet szóvivője elmondta: a szegedi szocialisták keddi tisztújító küldöttgyűlésén országos alelnöknek Ujhelyi Istvánt, az MSZP Csongrád megyei elnökének pedig Botka László országgyűlési képviselőt, Szeged polgármesterét javasolták.

Az MSZP szegedi elnökének újra Kozma József országgyűlési képviselőt, a parlament külügyi bizottságának alelnökét választották. Kozma 2002 óta vezeti a helyi szervezetet. Elnökhelyettes lett Géczi József Alajos országgyűlési képviselő, a parlament mentelmi bizottságának elnöke, alelnök pedig Révész Mihály és Tóth Károly önkormányzati képviselő, valamint Vörös László.

Hirdetés
Itthon Bábel Vilmos 2025. január. 10. 13:00

Fidesz–Mi Hazánk-meccs lett a tolnai időköziből – riport a körzetből, ahol a Tisza nem indított jelöltet

A Mi Hazánk futhat be második helyre a Fidesz jelöltje mögött az időközi választáson Tolna megyében, amelyet Potápi Árpád halála miatt tartanak a hétvégén. A baráti polgármesterektől állítólag 60 százalékos Fidesz-győzelmet várnak el, a dombóvári Tisza-szimpatizánsok pedig rájöttek, hogyan lehet annak ellenére izgalmas a vasárnapi választás, hogy a Tisza nem indított jelöltet. Riport Tolnából.