Talán itt is szokott posztot diktálni © Dudás Szabolcs

„Pár perccel később azt mondtam Klárának: idefigyeljen - mert tudniillik akkor még magáztam Klárát -, ha önnek ez a legrosszabb formája, akkor megkérném a kezét, házasodjunk össze. […] Szóval, tizenegy éve történt mindez, aztán jó félévvel később, 1996 májusában összeházasodtunk. Szép, izgalmas tíz év volt ez, kár lett volna kihagyni.” Valószínűleg az ünnepek előtti hangulatban íródtak ezek a meglehetősen kitárulkozó sorok Gyurcsány Ferenc internetes naplójába. A miniszterelnök közel egy éve posztol gyerekkori ribizliszedésről, öltönyei stílusáról, csokiról, fröccsről és a reformokkal azonosítható fogszabályzóról.

(Magukról a reformokról és politikai, közéleti történésekről is gyakran írt. Gyurcsány kommunikációs újdonsága, hogy blogját eredményesen használta a sajtó manipulálására: kiszivárogtatás, tesztelés, tematizálás, magyarázat. Mindez a szerkesztőségeknél az intimitás és az első kézből jövő értesülés illúzióját keltette, s még csak nem is kellett az "exklúzív" értesülések után loholni, elég volt értük naponta a netre kattintani.) Mi most a magánember-miniszterelnök (ha egyáltalán van ilyen) bejegyzéseire szorítkozunk. Politikus neglizsében [szögletes zárójelben pedig megjegyzéseink].

„Mindenkinek joga van tudni, hogy mit gondolok nagy közös történetünkről, az életünkről, Magyarországról, hogy látom az előttünk álló kihívásokat és lehetőségeket. Ebben a naplóban pedig olyan apró, személyes, de mégis sokszor fontos dolgot írok le, ami talán azok számára is érdekes lehet, akik arra is kíváncsiak, hogy mit lát, mit tesz és mit gondol a politikus, amikor éppen ember is. Merthogy az, ember, higgyék el” – így kezdődött január 31-én az, ami még ma is tart. Magyarország miniszterelnöke valószínűleg kevésbé a legyűrhetetlen exhibicionizmusa miatt, sokkal inkább jól megfontolt politikai érdekek által vezérelve ragadott hangrögzítő eszközt (diktafonra mondja fel a bejegyzéseit, amit gépírója rögzít). A láthatóan komolyan vett posztolás általában több száz, de nem egyszer ezernél is több kommentet hozott. Bár az olvasói bejegyzések többségének stílusa és hangvétele nem túl változatos, néhány szalon-felháborodás, néhány biztató szó és némi "tapasztalatokkal" fűszerezett eszmecsere a közéletről és mindennapokról.)

Dobrev Klára. Az asszony, akit magázott © Horváth Szabolcs

Gyurcsány Ferenc imádja feleségét, Klárát, nagyon büszke a gyerekeire, és Totó (a puli, aki már szobatiszta) is szépen beilleszkedett a kormányfő családjába. Osztja Joseph Joubert véleményét, miszerint feleségnek csak azt a nőt válaszd, aki ha férfi volna, barátodnak választanál. A nőnap, Valentin-nap, házassági évforduló  egyaránt remek alkalom egy kis kedveskedésre, romantikázásra – véli az ország első embere. „Isten éltessen minden nőt! Ez a világ fabatkát sem érne nélkülük, szóval bárhogy is forgatjuk, nagy áldás, hogy ők vannak.” A tizedik házassági évfordulóról beszámoló posztja a blog legnépszerűbb bejegyzései között van. „Végső soron mind a ketten ugyanazt kerestük: olyan társat, aki nem egyszerűen a fellobbanó szerelem forrása, hanem több annál. Aki barát is, aki a titkaink tudója, akitől nem elrejteni kívánunk valamit, hanem megmutatni, hogy ne barátokhoz kelljen elmenni, ha baj van, hanem ő legyen az, akit az ember felhív egy nehéz tárgyalás után vagy előtt” – írja Gyurcsány, a férj. Erre a véd- és dacszövetségre különösen szükség lehetett az őszödi beszéd kiszivárogtatásának vészterhes időszakában. Gyakran és előszeretettel idézi Bibót és Krúdyt, és nem egyszer lelkendezik a Megasztár fellépőiért.

A naplóból kiderül, hogy miniszterelnök is "bűnözik" néha, vagy ahogy ő fogalmaz, léha dolgot művel: "olyasmit tettem, amit, azt hiszem, még soha. Vittem magammal az elalvás előtti olvasáshoz – igen, az ágyba – egy tábla csokoládét, törögettem belőle darabokat, és azt hiszem, hogy a világ egyik legegészségtelenebb dolgát műveltem.” A betyárját.

Klárával, Totóval és Putyinnal © MeH

A blog remek terepe lehet a szerénység ars poeticája megfogalmazásának is: „bevallom zavar, ha személyesnek mondják [sic!] és nekem tulajdonítják a sikert. Nem szeretnék és nem fogok a baloldal vezérévé válni. [Hümm.] Választott, kritizálható vezetőre van szükség, akit nem a rajongó szeretet, hanem a teljesítmény elismerése és tisztelete vesz körül. Persze, ha van teljesítmény, és ameddig van. Riasztana a kritikátlanság, a személyes elfogultság légköre” – írta az eddigi pályafutása csúcsán álló Gyurcsány áprilisban.

Sokan és sokféleképpen kritizálták Medgyessy Péter szóhasználatát és mondatszerkesztését. Bár Gyurcsánynak ilyen jellegű problémája nincs – talán csak annyi, hogy "szenvedélyes" beszédeibe belefeledkezve gyakorta trágárkodik és hadar –, mégis odafigyel verbális képességeinek fejlesztésére. Igaz ő nem stiláris, hanem logopádiai hátrányokkal bírkózott meg. "Sok-sok évvel ezelőtt egy dolgot tudatosan tanultam: hogy tisztábbak legyenek az „sz”, a „z” és a „c” hangjaim, mert, mondjuk így, kásásan szóltak. Az tudatos volt, barátok sokasága köszörülte a nyelvét rajtam, míg egyszer csak meguntam, és pár hónapnyi tréninggel fejlesztettem ezeket a hangzókat, így ma már nem olyan egyértelmű hogy kiejtésük nem tiszta”.

Sok bejegyzés népnevelősre sikeredett. Többek között a gyerekkori munkavállalásról szóló is. „Mi annak idején minden nyáron dolgoztunk. Én másodikos koromban – általános iskolás másodikos koromban – egy Pápa melletti kis faluban kezdtem. Ribizlit szedtünk vagy málnát. Úgy emlékszem, hogy 2 forintot vagy 2 forint ötven fillért adtak egy kilóért. Reggel mentünk, jött értünk egy teherautó, a teherautó rakterére padokat szereltek, és egész nyáron 20-30-40 diák várt reggel az autóra hét óra körül, délután négyig-ötig dolgoztunk, akkor meg visszahozott bennünket. Sokat nem kerestünk. Ha jól emlékszem, napi átlagban sem szedtem többet 10-12 kg ribizlinél nyolc éves koromban. De amit így kerestem, az több volt, mint amennyiért be kellett vásárolni, hogy legyen egész nap mit enni. Sőt maradt elegendő pénz arra is, hogy amikor jött az ősz és az iskola, egy-két dolgot ebből meg lehessen venni.(…) akkor az jelentős hozzájárulás volt a családi kasszához. Később voltam kalauz távolsági buszokon, dolgoztam TÜZÉP-telepen, több nyáron keresztül dolgoztam a pápai textilgyárban ilyen-olyan gépeken. Volt persze, hogy kicsikét csaltunk az életkorban, hogy mielőbb dolgozhassak éjszaka is” – mesél a munkával töltött aktív, egyben lukratív nyarakról.

Az alkohol ritkán ugyan, de fel-felbukkan a puritán szellemiségű bejegyzésekben „Nem is emlékszem, mikor volt utoljára, hogy reggelire disznósajtot ettünk és előtte ahogy illik, egy kispohár szilvapálinkát is megittunk” – utal egy rendhagyó alkalomra. A foci-vb idején pedig a fröccsről szerez fontos tapasztalatokat: „hosszúlépést ittam, végre megtanultam, hogy ez egy deci bor és kétszer annyi szódavíz. [Volt-e még rajta kívül e hazában olyan ivarérett férfiú, aki ne tudná?] Szóval, még ha meg is vetnek a jó magyar borok készítői és kedvelői, azt tudom mondani, hogy bor és víz együtt: kiváló és ártatlan nyári ital” - szól a kétszeres tudatlanságról árulkodó poszt. Érdekes, hogyan tűnik el nyomtalanul a marxista alapképzés egyik alaptétele, miszerint a mennyiség bizony sokszor átcsap minőségbe. A kormányfő aztán rákaphatott a spriccer  ízére, mert néhány nappal később ezt írta: „Késő este pedig átugrom Békesi Lacihoz és Csehák Jutkához egy kis beszélgetésre. Meg talán egy fröccsre is, hogy ha meghívnak.”

Nem fröccs, fagylalt © MeH

A Nők Lapjából is tudhatjuk, az öltözködés még egy miniszterelnöknek is gondot okozhat néhanapján: „sokadszor történt meg velem, hogy összekevertem két sötétkék öltöny nadrágját és zakóját, és mindezt akkor vettem észre, amikor beértünk a Parlamentbe”. Sőt, egyszer-egyszer magyarázkodik is a miniszterelnök: „meg lehet próbálni ebben elegánsnak, igényesnek lenni, de nem kétséges, hogy ebben is inkább nem a napi divatot követő, nem az olasz férfidivat dinamizmusát hordozó, annál mérsékeltebb, visszafogottabb stílust preferálom”.

A kormányfő többször él a finom áthallások eszközével. Például amikor a határon túli, pusztán tehetsége révén, segítség nélkül érvényesülő Rúzsa Magdi sikerétől érzékenyül el, vagy amikor arról ír, hogy Tamás fia fegyelmezetten vette tudomásul a kellemetlen, ámde szükséges és nélkülözhetetlen fogszabályzó viselését, míg Anna lánya sokkal nehezebben fogadta el, hogy annak érdekében, hogy később egészséges és szép fogai legyenek, hordania kell. Érzékenyebb olvasók bizonyosan felismerik a fogszabályzó, mint a megszorítások politikai metaforáját. Továbbgondolva a hasonlatot: a szabályozás, „rendbetétel” fogalmának kiterjesztése a gazdasági, társadalmi reformokra is egy lehetséges olvasata a családi történéseknek, a kormányfő, mint a haza atyja gondol a jövőre. "Nem kell félni, nem fog fájni" (hogy a sztomatológiai vonatkozásoknál maradjunk). Így válik eggyé fogászat és magyarság: magyar agyar.

Orbán Viktorról sokszor és sokféleképpen esik szó a netes naplóban, de itt most csak az egyik „legemberibbet" idéznénk: „Sajnálom a rendszerváltás emblematikus alakját. Nagy európai politikus lehetett volna belőle.” Lehet, hogy tévedünk, de nem érezzük túl őszintének a sajnálkozást. 

„Meglepett a blog népszerűsége, meglepett, ahogyan egy véletlenszerűen választott, majd állandósult elköszönési formából, a „Húzzunk bele!” elköszönésből az MSZP kampányának karakteres eleme lett. Egyikünk sem gondolta, én magam sem. Nem volt tudatos a témaválasztás” - írja vélhetően örömmel Gyurcsány saját blogjáról. Mivel a naplóban olvasható mondatait gyakran idézi a sajtó, így elégedettsége jogos, és az is biztosnak tűnik, hogy jövőre sem hagy fel a rendszeres posztolással a főblogger.