2007. január. 11. 12:15 MTI Utolsó frissítés: 2007. január. 11. 12:18 Itthon

A PPP-beruházásokat vizsgálják a számvevők

Rendelkezésre áll a szükséges fedezet az Állami Számvevőszék (ÁSZ) idei ellenőrzéseinek végrehajtására, bár a szervezet az idén a tavalyinál 100 millió forinttal kevesebbel, 7,6 milliárd forinttal gazdálkodik.

Kovács Árpád, az ÁSZ elnöke tájékoztatóján az idei ellenőrzések közül kiemelte az uniós pénzforrások hatékonysági vizsgálatát, a fővárosi forrásmegosztás ellenőrzését, a költségvetés megbízhatósági szempontból történő minősítését, az egészségügyben meghozott "reformintézkedésnek nevezett intézkedések", illetve egyes PPP programban megvalósult beruházások ellenőrzését, amelyre példaként említette a Művészetek Palotáját, illetve az autópályákat.

Az ÁSZ létszáma az idén 20 fővel csökkent, ezért a korábbinál nagyobb arányban támaszkodnak majd külső könyvvizsgáló kapacitásra, az ehhez szükséges pályázatokat már kiírták.

Hirdetés
Itthon Lengyel Tibor 2025. január. 08. 15:15

Orbán indiai csodadoktor kalauzánál 2 millió is lehet egy tisztítókúra, mégis milliárdos veszteséget halmozott fel a cége

Az ájurvédikus gyógyító, Krishna Kumar Gattyán Györggyel közös életmódcége masszázst, gyógyteát és tisztítókúrát árul, de kezdettől fogva veszteséges. Kumar saját cége még inkább: milliárdos mínuszt görget maga előtt, igaz, nemrég ezt a lyukat betömte. Gattyán a veszteségek ellenére megtartja a tulajdonrészét, és az is kiderült, miért éppen Kumarral állt össze.