2006. december. 19. 14:03 MTI Utolsó frissítés: 2006. december. 19. 13:53 Itthon

Támogatja a BKV új vezérigazgató-jelöltjét a Fidesz

Egyelőre az átalakítás szükségessége és a jelölt szakmai múltja, a Nógrád Volánnál végzett eredményes munkája alapján voksolnak az új cégvezetőre - mondta Tarlós István.

Tarlós István, a fideszes képviselőcsoport vezetője Antal Attilával, a poszt várományosával folytatott megbeszélését követően elmondta: már a választási kampányban is felvetette, hogy erőteljes átalakításra szorul a cég. Egy külső szakember pedig alkalmasabb egy ilyen feladatra, mint egy belső - tette hozzá.
 
Tarlós István közölte, hogy egyelőre az átalakítás szükségessége és a jelölt szakmai múltja alapján voksolnak az új cégvezetőre. A városvezetés koncepcióját ugyanis nem ismerték meg a BKV átalakításáról. Példaként említette, hogy legutóbb a tarifaemelések során csupán annyi volt a városvezetés koncepciója, hogy "a lakosság terheket kap a nyakába".
 
Tarlós szerint emiatt több lesz a bliccelő és az autóval közlekedő, miközben a cég bevételei csökkennek, ám költségei nőnek majd. Ezt "nem tartjuk egy értelmes koncepciónak." Tarlós hozzátette: Antal Attila szavaiból kiderült, hogy meg akarja szűntetni a BKV-nál a párhuzamosságokat, ki akarja építeni az agglomerációs kapcsolatokat, s ez is költségcsökkentő hatású lehet.
 
A frakcióvezető ismeretei szerint Aba Botond jó szakember ugyan, "de egy meglehetősen konfliktuskerülő ember hírében áll". Antal Attiláról az látszik, hogy racionálisan kezeli a problémákat - mondta.
 
Tarlós István elfogadhatatlannak tartja azt, hogy az ilyen fontos ügyeket mint a közüzemek vezetőinek a kinevezése, szakbizottsági szintre akarja bízni a városvezetés. Ezt a javaslatot szerdán nem is szavazzák meg.
 
Nehezményezi a politikus azt is, hogy az egész BKV-problematika miatt szó sem esik Demszky Gábor felelősségéről, "aki közben ráadásul úgy viselkedik, mint egy előkelő idegen". Jelzi ezt, hogy "állítólag Hagyó Miklós, az új főpolgármester-helyettes találta ki, hogy most kell leváltani a BKV-vezért". A frakció választ vár a városvezetéstől arra is, hogy mennyi juttatást kell fizetni Aba Botondnak, ha most, s nem mandátuma végén, jövő májusban távozik posztjáról. "Demszky úrnak ezekre a kérdésekre illene választ adnia" - jegyezte meg.
Hirdetés
Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.