Petrétei elégedett a tárcájával
Nem tartja indokoltnak a közigazgatási államtitkári poszt visszaállítását az Igazságügyi és Rendészeti Minisztériumban (IRM) Petrétei József, aki azt hangsúlyozta az MTI-nek adott nyilatkozatában, hogy nem teljesített rosszul az elmúlt fél évben az általa vezetett tárca.
"A feladatnövekedéssel együtt nem következett be színvonalcsökkenés, jóllehet a munkateher jóval nagyobb, mint a korábban megszokott volt" - fogalmazott a miniszter. Hangsúlyozta, hogy a kormányátalakítás komoly feladatváltozást eredményezett a minisztérium számára azzal, hogy a volt Belügyminisztérium egy része is ide került.
Mind költségvetését, mind létszámát tekintve hatalmas területről van szó - mondta és kitért arra is, hogy emiatt, illetve a közigazgatási államtitkári poszt megszűntetése, valamint a helyettes államtitkári helyett bevezetett szakállamtitkári posztok miatt új vezetési rendszert kellett kialakítani a minisztériumban.
Az új kormányzati struktúrában a miniszternek nem csak irányítani, hanem vezetnie is kell a tárcáját - tette hozzá sokatmondóan.
Emlékeztetett arra, hogy számos jogszabály-előkészítési feladat hárult a minisztériumra, valamint az államreformmal összefüggő jogalkotásban is részt vettek az IRM szakértői.
Eleget kell tenni a tagságból adódó feladatoknak az Országos Igazságszolgáltatási Tanácsban, a Bel- és Igazságügyi Tanács brüsszeli ülésein is képviselteti magát a tárca, jelen kell lenni az országos rendőr-főkapitányi értekezleteken, a különböző konferenciákon - sorolta a minisztériumi felső vezetés további teendőit.
A közigazgatási államtitkári posztról szólva azt mondta: összegezni kell poszt megszüntetése óta szerzett tapasztalatokat, hogy pontosan látni lehessen, az új rendszer mennyiben képes biztosítani a tárcán belüli, illetve tárcák közötti koordinációt. Petrétei nem érzi, hogy a saját tárcájánál indokolt lenne a közigazgatási államtitkári poszt visszaállítása.
Ugyancsak a féléves tapasztalatok értékelésének szükségességét hangsúlyozta a miniszter arra a kérdésre válaszolva, hogy mennyire vált be a rendészeti területnek az igazságügyi tárcához történő csatolása. Emlékeztetett: többször beszélt már arról, hogy voltak és vannak érvek amellett, hogy európai országokhoz hasonlóan a rendészet a tárcához tartozzon, ugyanakkor felhozhatóak ellenérvek is. Mint mondta, elemzésre, értékelésre van szükség.
Az MTI azon kérdésére, hogy felmerült-e külön rendészeti minisztérium létrehozásának gondolata, azzal válaszolt: "ez nem az én kompetenciám".