2006. december. 01. 16:22 Utolsó frissítés: 2006. december. 01. 16:39 Itthon

Értelmiségi tiltakozás a Teleki Intézet bezárása ellen

Baloldali, liberális és jobboldali értelmiségiek tiltakoznak a Teleki László Intézet megszüntetése ellen.

A Gyurcsány kormány néhány napja „az átláthatóbb gazdálkodás érdekében” rendeletet hozott a Granasztói György akadémikus vezette, 1999-ben, a Magyar Külügyi Intézet és a Közép-európai Intézet összevonásával létrejött Teleki László Alapítvány feloszlatásáról. Az alapítvány kuratóriumi elnöke Kosáry Domonkos volt. A Teleki Intézet és az ugyancsak megszüntetett Atlanti Kutató és Kiadó Közalapítvány tevékenységét a január 1-vel megalakuló Magyar Külügyi Intézet veszi át. A két alapítvány vagyona a kormányra száll vissza, amely ezzt a vagyont „a Magyar Külügyi Intézet működtetésére, valamint egyéb hasonló célú támogatásokra, ösztöndíjakra fordítja” – jelentette be a kormányszóvívő.

A döntés ellen aláírás-kampányt kezdeményeztek vezető értelmiségiek. Mint a tiltakozók november 29-ém keltezett felhívásukban állítják, az intézkedés következtében a kutatói gárda szétesik, a szomszédos országokban kiépült kutatói hálózat felbomlik, a határon túl végzett műemlékmentő programok megszűnnek. Ezzel pótolhatatlan veszteség érheti a magyar társadalomkutatást, amelynek az intézet nemzetközileg is elismert, jelentős bázisát adta.

„Megbukik az a különleges, úttörő és példamutató, részben önfinanszírozó kutatóintézeti modell is, amelynek keretében az intézet úgy támogatta a kormányzat külpolitikai és szomszédságpolitikai tevékenységét, hogy közben megőrizte tudományos függetlenségét, objektivitását”- figyelmeztet a felhívás. A több tucat aláíró között van Bod Péter Ákos,  Fejős Zoltán, Gerő András, György Péter, Jeszenszky Géza, Körössényi András, Radnóti Sándor, Schmidt Mária. Az akáírók felszólítják az illetékeseket, tegyenek meg mindent annak érdekében, hogy ez a kár ne következzen be.

hvg.hu

Hirdetés