2006. november. 10. 12:52 MTI Utolsó frissítés: 2006. november. 10. 13:39 Itthon

Kerékbilincs csak a díszburkolaton

A jövőben csak a díszburkolaton parkoló autókra tesznek kerékbilincset a Terézvárosban, és megszüntetik az eljáráshoz fűződő érdekeltséget - közölte az alpolgármester.

Bajor Zoltán alpolgármester nem tartja jogszerűnek és helyénvalónak, hogy egy hatósági eszközt érdekeltségi rendszerben használjanak. Az önkormányzat és a kerületi parkoló rendszert működtető cég között korábban kötött szerződés értelmében havonta legalább 825 kerékbilincset kellett elhelyezniük a közterület-felügyelőknek ahhoz, hogy a kerület 30 százalékos bevételhez jusson - mutatott rá az érdekeltségi rendszer sajátosságára az alpolgármester.
 
Arra hívta fel a figyelmet, hogy miután a kerületben kiépült a térfigyelő rendszer, így az autó "rögzítése", tehát kerékbilincselés nélkül is könnyen bizonyítható a jövőben a szabálysértés.
 
Ahány kerület, annyi szokás - értékelte a kerékbilincs használatának eltérő gyakorlatát az alpolgármester. Utalt arra is, hogy a fővárosi kezelésű (jórészt a BKV járművei által használt) utak nem tartoznak a kerületek hatáskörébe, ezeken a közterületeken a főváros az illetékes.

A kerékbilincs egységes budapesti alkalmazását korábban több fővárosi politikus is szorgalmazta, volt, aki e hatósági feladatot a város egész területén a fővárosi közterület-felügyeletre bízta volna.

A jogszabályok értelmében jelenleg csak közterület-felügyelők helyezhetnek el kerékbilincset a KRESZ szabályait megsértő, szabálytalanul parkoló autókra.

Hirdetés
hvg360 Lengyel Tibor, Gergely Márton 2025. január. 08. 09:30

Orbán csapdában: hogy erősnek látszódjon, tíz napig nyaralnia kell

Senki sem gondolta, hogy Orbán Viktor szó szerint érti a 2025-ös repülőrajtot, és Indiába utazik. Valójában Magyar Péter vett igazi startot, aki az előrehozott választásokkal olyan témát talált, aminek realitása ugyan nincs, de a kormánypártot és az ellenzékét is defenzívába tudta vele kényszeríteni.