A HVG portréja Gergényivel
Gergényi Pétert 2003. július 1-től nevezték a Budapesti Rendőr-főkapitányság élére. A HVG július 19-én már portrét közölt a főrendőrről. Érdemes felidézni.
Gergényi Péter nyakkendőivel. Nyaktekerészeti mellfekvenc © Marton Szilvia |
„Horgászás és vadászrepülés. A kecskeméti repülőezred tiszteletbeli tagja vagyok” - jelzi, a mobilitás milyen végletei férnek meg karakterében. „A magánéletem tabu. Van egy fiam, 22 éves és joghallgató. Ennyi legyen elég” - hessent el minden további tudakozódást, annyit azonban elárulva, hogy Pesten egy lakótelepi garzonban lesz privát állomáshelye. Puritánságát azzal is fokozza, hogy ha „a szolgálati kocsimat magánhasználatra veszem igénybe, a személyi jövedelemadóról szóló törvény alapján havonta lecsengetem a pénzt”.
- Vasprefektusként emlegetik, de hívják Terminátornak, sőt Duracellnek. Melyiket szereti?
- Talán a Vasprefektus a leginkább megtisztelő. Volt egy olasz film, annak volt ez a címe. És a filmbéli főhősnek volt az enyémhez hasonló pályafutása és mentalitása...
- Most, hogy mondja, tényleg. De mondja, e kemény külső nem kedélyes, jópofa palit takar?
- Ki kell ábrándítanom magukat. Én a legbelsőbb valómat adom. És a magánéletemben éppúgy roppant határozott vagyok. Valamint rendszerető. Például tudom, hogy szekrényemben a harmadik polcon balról a negyedik ing kék. Mert annak kell lennie.
- Na jó, de mi történik, ha becsúszik egy malőr, és mégsem a kéket találja?
- Ez egyszerűen elképzelhetetlen. Irénke néni, a drága házvezetőnőm pontosan tudja, mit hová tegyen. Egy kemény évembe került, de megtanulta.
- Mindig ilyen volt? Egyáltalán: mit szóltak a felmenői 28 éves gyermekük rendőrálmaihoz?
- Jó a kérdés. Apám azt mondta: „Fiam, egy a lényeg. Járd végig az utad. Ha rendőr akarsz lenni, legyél rendőr.” Én persze megkérdeztem: „És tudsz segíteni, hogy kezdjek neki?” Mire ő - ezt sosem felejtem el - azt válaszolta: „Tudnék, persze, mert vannak ismerőseim, de nem segítek. Menj be az első olyan rendőrségre, amely megtetszik neked, és jelentkezz.”
- Mondják, közhely, bűnöző és bűnüldöző közt - lelkileg - csak annyi a különbség, hogy ki melyik oldalon áll... Gondolkodott valaha ezen?
- Miközben megismeri az ember a szakmát, megtanul a bűnözők fejével gondolkodni. Számtalan kihallgatást vezettem, és hogy eredményes lehessek, bele kellett képzelnem magam a bűnelkövetők helyébe. Mondhatnám: lelkébe. Kollégáim annak idején abbénak neveztek, mivel - mint mondták - kenetteljes a modorom. Ki is írták az ajtómra: gyóntató.
- Nagy titkok tudója lehet. Számunkra meg az a rejtély, hogy életrajzában nem találunk egyetlen utalást sem a katonaévekre...
- Maradjunk annyiban, hogy van katonai szakképzettségem. Elégedjenek meg annyival, hogy még „civilként” végeztem és kaptam az említett szakképesítést. De ennek taglalása most talán hosszú lenne, és annyira nem is érdekes.
- Hú, de misztikus!? De talán értjük. És főiskolára miért nem jelentkezett?
- Meg kellett élnem. Én 18 éves korom óta még egy pohár vizet sem kértem senkitől. És mivel tudtam, hogy rendőr leszek, ott pedig lesz lehetőség arra, hogy tanuljak, onnantól a dolog nem is érdekelt.
- A már említett rigorózus rendszeretetet kitől tanulta?
- A nagymamám volt ilyen háklis, ő mutatta meg, hogyan kell fésülni a szőnyeg rojtjait, hogy tökéletesen feküdjenek. De a férfias rendet apámtól örököltem. A vasárnapi ebédekhez nem volt szabad zakó és nyakkendő nélkül leülni. És mindenkinek megvolt a helye. Csak oda ülhetett.
- És sose lázadt ez ellen?
- Eleinte felróttam, hogy ez rigolya, mire apám azt mondta: „Úgy van, fiam, de te is ilyen leszel, ha örököltél valamit!” Nyert.
- Tovább tudja adni ezt a saját fiának is?
- Minden szombaton együtt ebédelünk. És ha farmerban ül is le az asztalhoz, nem küldöm el. Ebben tehát engedtem. Fölvilágosult atya vagyok.
- És politikailag hogyan illeszkedett a Kádár-kori rendőrségbe?
- A párttagság nem volt kötelező, de elvárták, és soha funkciót nem vállaltam. Talán én voltam a legszürkébb mezei MSZMP-tag.
- Az ön édesapja sajnos nem sokáig figyelhette emelkedését. És a mama? Büszke volt?
- Igazából nem foglalkoztatta a dolog. „Van kenyered?” „Van.” „Akkor minden rendben.” Apám mellett megszokta, hogy a fiúknak maguknak kell intézniük sorsuk alakítását.
- A fiúk gyakran példaképet is választanak. Önnek is van?
- Fouché, Napóleon rendőrminisztere. Szakmai felkészültsége, stílusa bizonyos mértékig példa a számomra. De imponáló volt szervezőkészsége, éleslátása is...
- És a külsőségek? Ön máris híressé lett a nyakkendőmániájával is. Már első civil ruhás fellépésén is lehengerlő volt ebbéli sokszínűsége. Igaz, hogy már ötszáznál tart?
- Ebben a pillanatban egészen pontosan 546 a számuk, és bárhová megyek, veszek. Párizsban a Champs-Élysées-n van egy nyakkendőbolt. Ott ezrével vannak a szebbnél szebb példányok. Órákig válogatok, és mindig sikerül találnom nyolc-tíz pompás példányt.
- Ha már példány: a pecázásban sem akárki. Egyéni csúcsa állítólag öt óra alatt 75 hal. De önéletrajza ettől függetlenül is permanens sikerjelentés: rendületlenül halad felfelé. Állítólag már közel két évtizede minden új állomáshelyére ugyanazt a bútort viszi magával. Mi ez? Kabala? Vinné-e magával egy miniszteri dolgozószobába is?
- Ez kérem jelenleg a magyar rendőrség talán legegyszerűbb hivatali bútora, és szerintem a pályafutása itt ér majd véget a BRFK-n.
Lindner András – Horváth Zoltán