2006. október. 27. 15:03 HVG Utolsó frissítés: 2006. október. 27. 14:59 Itthon

Gyurcsányhoz fordul a hatvani polgármester

A Közbeszerzési Döntőbizottság a konvergenciaprogram alapját jelentő egészségügyi reformot kérdőjelezi meg a hatvani önkormányzat elmarasztalásával - közölte Érsek Zsolt, a település szocialista polgármestere azt követően, hogy a testület a közbeszerzés elmaradására hivatkozva 30 millió forintra büntette a várost.

Erről levélben kívánják tájékoztatni Gyurcsány Ferenc miniszterelnököt és Molnár Lajos egészségügyi minisztert - mondta Érsek Zsolt, hatvan polgármestere, hozzátéve, a hatvani kórház működésének átalakítása a konvergenciaprogram mintaprojektje; s annak sikertelensége esetén valamennyi önkormányzat felülvizsgálhatja reformterveit.

Korábban mind az egészségügyi, mind az igazságügyi tárca úgy foglalt állást, hogy az egészségügyi szolgáltatás nem esik a közbeszerzés hatálya alá. Vagyis a jogalkotásban résztvevő szervek, illetve a végrehajtók között jogvita áll fenn. A közbeszerzést alapvetően az építőiparra találták ki, vagyis a szabályozásban szereplő szempontrendszer eleve alkalmatlan az egészségügyi ellátás minősítésére. A Közbeszerzési Döntőbizottság az ügy minősítésekor politikai nyilatkozatot tett, ami elfogadhatatlan egy végrehajtó szervtől - vélekedett.

Mindezért az önkormányzat a Fővárosi Bíróságon fellebbez a döntés ellen, és kéri a végrehajtás felfüggesztését is.

A helyi önkormányzat egyébként augusztus végén döntött arról, hogy a HospInvest Zrt. kaphatja meg a 375 ágyas, csaknem 600 dolgozót foglalkoztató kórház működtetési jogát. Erre azt követően került sor, hogy egyedüliként a HospInvest tett ajánlatot, miközben szerződésben vállalta, hogy mintegy 300 millió forintos fejlesztést hajt végre a szolgáltatás területén, illetve megkezdi az épületek korszerűsítését.

A cég november 1.-től veszi át az intézmény működtetését; ekkor az önkormányzati intézmény megszűnik, és a kórház kft.-ként működik tovább. Az új intézményben, csupán a dolgozók 10 százaléka nem fogadta el a HospInvest foglalkoztatási ajánlatát, közöttük mindössze négy orvos van.

A döntést követően szeptember közepén hűtlen kezelés miatt Cser Ágnes, az Egészségügyi és Szociális Ágazatban Dolgozók Demokratikus Szakszervezetének elnöke is feljelentést tett a hatvani képviselő-testület ellen.

Cser Ágnes is azt kifogásolta, hogy az önkormányzat pályázati kiírás nélkül döntött a működtetés magánosításáról.

Hirdetés
hvg360 Bábel Vilmos 2025. január. 10. 09:30

A szélsőjobb és Elon Musk migrációs népszavazást csinálna a német választásból, pedig sokkal többről szól

Egy végtelenül rossz hangulatban lévő Németország választ magának új képviselőket február 23-án. Gazdaság- és társadalompolitikai krízis van az országban, és ezt mostanra mindenki megérezte. Ez sok más nyugati demokráciára is igaz, de a németek jobban megszenvedik, mert a bukott modellt a sajátjuknak érezhették. Nem valószínű, hogy egy új kancellár alapvető kérdésekben másfelé vinné az országot, mint az elődje. Az ajánlat inkább az, hogy jobban csinálna hasonló dolgokat, kis változtatásokkal. A szélsőjobb közben a migráció kérdésében közelebb került a közhangulathoz, mint bármelyik másik párt. Az osztrák példától félnek a demokratikus pártok.