2006. október. 26. 09:15
MTI
Utolsó frissítés: 2006. október. 26. 09:19
Itthon
A jó magaviseletű Zalatnay Sarolta szabadlábon van
Zalatnay Sarolta csütörtökön reggel elhagyta a Nagy Ignác utcai börtönt: jó magaviseletére való tekintettel az eredetileg rá kirótt három év helyett két évvel börtönbevonulása után szabadult.
Az énekesnő - akinek a gázsija gyes források szerint óriásit ugrott börtönben töltött évei után és aki soha nem kapott annyi ajándékot és meghívást, mint most - csütörtökön reggel negyed kilenckor hagyta el végleg a börtönt.
Zalatnay Saroltára már reggel hat órától tévések, fotósok és újságírók hada várakozott ott, ahol két évvel ezelőtt kicselezve a rá várakozókat már korán reggel bevonult. Hű barátja, aki végig mellette állt a bajban, az albán származású Delhusa Gjon énekes szerenáddal várta lesötétített autójában. Méghozzá azzal a dallal, amelyet - amint azt Szabó Dóra, a Delpro Kft. sajtóreferense elmondta - az előző este írt Cini kiszabadulásának napjára. Delhusa Gjon az elmúlt két év alatt is igazi barátnak bizonyult: végig az énekesnő mellett állt, és még azt is elintézte, hogy ezalatt az idő alatt is "felléphessen", amikor egy terrorizmus ellen tiltakozó szám felvételére kiengedték a börtönből.
Reggel nyolcra már kisebb tömeg várta az énekesnőt, megérkezett a régi barátnő, Ildikó, hatalmas virágcsokorral és a két kedvenc kutyussal, Marcival és Jazuval. Negyed kilenkor lépett ki Zalatnay Sarolta az épületből, elegánsan, kisminkelve, új frizurával. A sztárt három, fekete ruhába öltözött testőr tuszkolta be Delhusa Gjon kocsijába, arra sem hagyva időt, hogy régi ismerőseit, köztük Som Lajos énekest és a média képviselőit üdvözölje.
Zalatnay Saroltát új, ajándékba kapott tágas ház, valamint számos, magas gázsit biztosító belföldi és külföldi fellépés várja. A Pap László Sportarénában december 13-án szuperkoncertet szervez az énekesnőt menedzselő cég, Szervusztok, rági barátok címmel.
Pénteken már könyvpremieren vesz részt: az Ulpius-ház adja ki a Zalatnay Cini, a mamám című könyvet, amely nem elsősorban az énekesnőről szól - legalábbis a szerző szerint - hanem egy anyáról és a lányáról. Egy másik könyv is megjelenik a börtönben töltött évekről: Zalatnay-dosszié, Levelek a börtönből címmel.
Az énekesnő már nagyon készült a szabad életre. 2004-ben csalás bűntette miatt jogerősen három évi, börtönben letöltendő szabadságvesztésre ítélte a Fővárosi Bíróság, és nem kapott kegyelmet a köztársasági elnöktől.
Az ítéletből egy évet elengedtek számára. Mint több helyen nyilatkozta, a szabad élet reménye mellett a lánya, Niki tartotta benne a lelket. Az elkövetkező hetekben és hónapokban az énekesnő plasztikai műtétre készül, és sokat pihen majd, hogy erőt gyűtsön a sok fellépéshez.

2004. szeptember. 28. 09:27
Zalatnay kirúgta ügyvédjét és Amerikába utazott
Itthon
MTI
2005. október. 11. 19:49
Sólyom elutasította Zalatnay kegyelmi kérelmét
Itthon
MTI
2005. április. 10. 16:08
Zalatnay kegyelmi kérvényt nyújt be
Itthon
hvg.hu
2004. november. 24. 12:52
Zalatnayt kiengedhetik a börtönből
Itthon
hvg.hu
2005. február. 01. 16:40
Zalatnay kutyájára voltak kíváncsiak a legtöbben
Itthon
2004. október. 26. 10:36
Zalatnay már hajnalban bevonult
Itthon
2004. szeptember. 23. 13:02
Három év börtönre ítélték Zalatnay Saroltát
Itthon
2004. október. 25. 13:53
Zalatnaynak holnap be kell vonulnia a börtönbe
Média
2004. december. 08. 11:49
Zalatnayt is tesztelné az RTL Klub
Média
hvg.hu
2004. december. 14. 12:10
Kétmillióan látták a raboskodó Zalatnayt
Média
hvg.hu
2004. december. 09. 16:22
Nem jelentkezhet az RTL Zalatnay cellájából
Itthon
2004. október. 12. 08:45
Zalatnay megkapta "börtönbehívóját", de halasztana
Itthon
2005. július. 25. 19:03
Zalatnayt közel egy hétre kiengedték a börtönből
Itthon
2004. november. 18. 10:22