Horn Gyula: sor kerülhet egy új fordulatra is
A volt kormányfő szerint a jelenlegi "zivataros" helyzetben szakértői szintű megbeszéléseket kell kezdenie a pártoknak arról, hogy hogyan lehet megvalósítani azokat a célokat, amelyekben lényegében egyetértenek.
Horn Gyula szerint a nagy kérdésekben, például a közös európai politikai értékekben, egyetértenek a pártok, a célok közösek, a kivitelezés, az érvényesítést módjáról kell vitatkozni.
A Magyar Televíziónak adott interjújában megjegyezte, hogy az általa szorgalmazott szakértői egyeztetésnek nincs semmi köze a Fidesz által javasolt szakértői kormányhoz.
A volt kormányfő szerint a bizalmi szavazás után az a fontos, hogy elősegítsék a kormányfő tevékenységét, ami közös érdek, nemcsak a koalíciónak, hanem szélesebb körben is. Horn Gyula szerint semmi sincs végérvényesen veszve, és sor kerülhet egy "új fordulatra" is.