Magyar politika: meztelen gyűlölet, nem vetélkedés
Magyarországon már nem konkurenciáról vagy ellenségeskedésről van szó a politikai összecsapásokban, hanem a bal- és a jobboldal közötti "meztelen és puszta gyűlöletről" a Die Presse című osztrák napilap elemzése szerint.
A konzervatív újság szombati számában Új instabilitás Európa közepén című cikkében - amelyben a lengyelországi, a csehországi, a szlovákiai, az ukrajnai és a magyar fejleményeket elemezte - egyebek között felhívta a figyelmet arra, hogy Magyarországon nem csak a Gyurcsány Ferenc miniszterelnök és Orbán Viktor ellenzéki vezető közötti gyűlöletről van szó, hanem a bal- és jobboldali tábor közöttiről.
Burkhard Bischof elemzése szerint Orbán viselkedése arra enged következtetni, hogy a baloldali-liberális kormány elleni harc személyes bosszúhadjárat a számára a 2002-ben és 2006-ban elveszített választásokért - az ország javára való tekintet nélkül. Orbán csökönyösségének azonban az a következménye, hogy a baloldali-liberális tábor még jobban összezárja sorait az erőteljes támadás alatt álló miniszterelnök mögött, és az új választások sem jelentenének kiutat.
Az elemző úgy látja, hogy a politikai válság még nem hat ki a kelet-közép-európai országok gazdasági fejlődésére, bár ebben a vonatkozásban mindenekelőtt Magyarország és Ukrajna fenyegetett. A lap a válság rázkódtatta Kelet-Közép-Európa című táblázatában rossznak ítélte a magyarországi stabilizációs kilátásokat, gyengének a reformtávlatokat, és aligha lehetségesnek új választások kiírását.
A Die Presse Ez katasztrofális volt a Magyarországról alkotott kép szempontjából címmel közölt interjút Göncz Kingával. A külügyminiszter megállapította, hogy a zavargások bizonyosan komoly károkat okoztak Magyarország tekintélyének. Úgy magyarázta, hogy véleménye szerint az utóbbi hetek szomorú fejleményei azt mutatták: a kommunizmus még csak most ért véget Magyarországon. Emlékeztetett arra, hogy sikerült békés tárgyalásokkal biztosítani a létező szocializmusból a demokráciába való átmenetet, gyorsan és sikeresen tért át az ország a tervgazdálkodásról a piacgazdaságra. A magyarok azonban a politikai változások után is "gondoskodó államra" számítottak. Azonban az állami gondoskodás mára elérte határait, és a baloldali-liberális kormány számára nem volt más választás, mint hogy cselekedjen és reformokhoz nyúljon. Egyúttal világos volt, hogy a mélyreható változtatások sok ember érdekeit sértik majd - fejtette ki a miniszter.
A Der Standard című liberális napilap főszerkesztője Magyarország 50 évvel azután című kommentárjában egyebek között megállapította, hogy a pénteki bizalmi szavazással a dolgok lezárultak a képviseleti demokrácia játékszabályai szerint: a végső döntés ugyanis az állampolgárok által választott népképviseletre tartozik. Josef Kirchengast emellett megállapította, hogy bár a miniszterelnök lemondásának ellenzéki követelése legitim, mert Gyurcsány Ferenc - enyhén szólva is - füllentésekkel nyerte meg a választásokat, a felháborodásban azonban jó adag alakoskodás is van: alighanem Orbán Viktor ellenzéki vezetőnek is tudott a valós költségvetési helyzetről, és tiszta vizet önthetett volna a pohárba. Ehelyett azonban még többet ígért, mint a kormány.
A kommentátor Gyurcsány javára írja, hogy ő az első vezető politikus, aki leszámolt a magyar demokrácia "élethazugságával", miszerint az ember büntetlenül tovább nyújtózkodhat, mint ameddig a takarója ér. Az osztrák újságíró szerint ez az "élethazugság" de facto a gulyáskommunizmus folytatódását jelentette, demokratikus viszonyok között. A magyarok számára ugyanis a gulyáskommunizmus anyagi jótéteményeinek kellett elviselhetővé tenniük a diktatúrát az 1956-os forradalom leverését követően. Sok magyar számára bizonyára különösen keserű, és a tüntetők lázadását magyarázhatja, hogy éppen most, a forradalom 50. évfordulóján emlékeztetik őket ennek az "élethazugságnak" a gyökereire. Ám éppen az emlékezés lenne hivatott a működő demokrácia értékének a kidomborítására is. A demokráciában ugyanis a döntések szabad választásokon és a parlamentben születnek. Aki pedig ezt a demokratikus rendszert utcai politizálással akarja aláásni, az valójában elárulja az 1956-os szabadságharcosok örökségét – mutatott rá a Der Standard főszerkesztője.