2006. szeptember. 19. 12:14 hvg.hu Utolsó frissítés: 2006. szeptember. 19. 12:42 Itthon

"Fennállt a lehetősége, hogy Juhászt meglincselik"

Bennragadt az MTV épületében Juhász Ferenc MSZP-alelnök, Navracsics Tibor Fidesz-frakcióvezető és Török Gábor politológus – írja az Origo.

Három órán keresztül bennragadt az MTV épületében két vezető politikus, Navracsics Tibor Fidesz-frakcióvezető, Juhász Ferenc MSZP-alelnök, és velük volt Török Gábor politológus, aki elmondta, "elég félelmetes" volt a hangulat" – számol be az Origo. Miután nem tudtak kijutni az épületből az egyik esti tévéműsor után, különböző helyiségekbe vitték őket. Török kettő óra után az [origo]-nak azt mondta, mint később kiderült, az elnöki irodába mentek, ahol Navracsiccsal, Juhásszal és Rudi Zoltán tévéelnökkel ültek egészen fél kettőig.

"Csendben ültünk" - mondta Török, aki szerint azért nem szólalhattak meg, mert hallották, hogy folyósón járkálnak az épületbe betört tiltakozók. A politológus szerint elképesztő, hogy míg az ország két vezető politikusa volt az irodában, addig egy rendőr sem jött oda – írja a hírportál. Saját felelősségükre döntöttek úgy, hogy elhagyják az épületet, nem volt hivatalos kísérőjük. Útközben nem találkoztak tiltakozókkal. Ha összefutottak volna tüntetőkkel, az különösen Juhász miatt lett volna veszélyes - mondta Török, aki szerint fennállt a lehetősége, hogy a politikust akár meg is lincselik.

A politológus úgy véli: "katasztrófa, ahogy a védelmi egységek ellátták a feladatukat". Bár hozzátette, nem az intézkedő rendőrök hibája, ami történt, hanem a felelős vezetőké. Rendőrök elmondták neki, hogy ők maguk is féltek. Az MTV elnöki irodájában közel három órát töltött el a két politikussal és Rudi Zoltánnal.

Hirdetés