2006. szeptember. 19. 12:23 hvg.hu Utolsó frissítés: 2006. szeptember. 19. 12:57 Itthon

Tüntetési bizottságot szerveznek a Kossuth téren

Tüntetési bizottságot alapítanak a Kossuth téren demonstrálók, hogy - közlésük szerint - a tüntetés be legyen jelentve, s legyen, aki vállalja érte a felelősséget, s ne lehessen feloszlatni - jelentette a hvg.hu Kossuth téren tartózkodó tudósítója.

A tüntetési bizottságnak hosszas tanakodás után a Magyar Nemzeti Bizottság 2006 nevet választották a tüntetők. Ezen belül egy politikai testületet is létrehoznának, hogy "az egész eseményt megfelelően tudják kommunikálni" a média felé. Ennek négy tagja a tegnapi televíziós petícióval próbálkozó Takács András, a Szlovákiából a közelmúltban kitiltott Toroczkai László, egy Balogh Barna és egy Molnár András nevű férfi.

Nézze meg a hétfői összecsapás fotóit!
© Stiller Ákos
A téren összegyűlt tömeg közfelkiáltással szavazta meg a bizottságot, így tehát azt is, hogy a tüntetéseken történtekért ezentúl ők kívánják vállalni a felelősséget. A bizottság - jelentette tudósítónk - délben visszavonult bejelentést fogalmazni.

A hvg.hu helyszíni tudósítója szerint egyébként viszonylagos csend honol a Kossuth téren.  Körülbelül háromszáz tüntető van, néhol "Mondjon le Gyurcsány!" szlogeneket skandálva. A téren Árpád-sávos karszalagokat osztogatnak. Egy fekete leplen elhelyeztek egy koporsót, mely elé Gyurcsány Ferenc és Kuncze Gábor fényképét helyezték a következő felirattal: „Temetjük a Gyurcsány-kormányt. Nektek nincs feltámadás.” Tudósítónk kiemeli még, hogy mára a rohamrendőrök pajzzsal is fel lettek szerelve és a külföldi tévétársaságok már műholdas közvetítő kocsikkal vannak jelen. A Szabadság tér kordonnal van elzárva és újságírónk is csak a Szabadság téri szovjet emlékműig jutott.

A rendőröket próbálják meghatni

A Kossuth téren egy nő is felszólalt, a rendőrökhöz intézve szavait. "Gondoljanak bele, hogy a tüntető tömegek közt családtagjaik is ott lehetnek" - igyekezett meghatni őket. Arra kérte őket, a családot válasszák, és "ne a hazug kormányt". Magyar rendőr velünk van - skandálta a tömeg válaszképp.

Időközben ezer körülire dagadt a tömeg, és már több nemzetközi tévés stáb is a helyszínen van. Tudósítónk feszült nyugalomként jellemezi az aktuális helyzetet és hozzáteszi, a tegnapi Szabadság téri tüntetők közül többen is ott vannak a Kossuth téren, egyre több a terepszínű ruhás demonstráló.

Hirdetés
hvg360 Tornyos Kata 2025. január. 07. 12:00

Vészesen terjednek a légúti fertőzések, de honnan tudjuk, hogy coviddal, influenzával vagy megfázással van-e dolgunk?

A téli időszak minden évben egyet jelent az influenzaszezonnal, és ez idén sincs másként. Magyarországon fokozódik a járványhelyzet, szinte mindenki talál a környezetében olyan embert, aki lázra vagy köhögésre panaszkodik, de még nem késő beadatni az influenza elleni védőoltást a HVG által megkérdezett szakértők szerint. Mi a különbség tünet és tünet között, és melyik légúti megbetegedés lehet igazán veszélyes? Erről is beszélt Várdi Katalin pulmonológus és Kemenesi Gábor virológus.