2006. szeptember. 07. 12:30 MTI Utolsó frissítés: 2006. szeptember. 07. 12:26 Itthon

Jövő héten távozik a fővárosi főépítész

A hónap közepén megválik a budapesti főépítészi poszttól Schneller István, helyét ideiglenesen Beleznay Éva veszi át, a posztra pedig pályázatot írnak ki.

Schneller István elmondta, hogy a főpolgármesterrel történt közös megegyezés alapján szeptember 18-ától már a Corvinus Egyetemen vesz részt a jövő településmérnökeinek képzésében.

Schneller István közölte, hogy az ő ismeretei szerint is Beleznay Évát kívánja megbízni a főpolgármester a főépítészi feladatokkal. Az utódjelölt korábban a főépítészi irodán volt alkalmazásban, néhány éve pedig Ikvai-Szabó Imre (SZDSZ) főpolgármester-helyettes kabinetfőnökeként dolgozik.

Schneller István 1990-től SZDSZ-es főpolgármester-helyettesként, 1994-től pedig főépítészként tevékenykedett, főként a zöldterületek megőrzése és a magasház-építések ellen lépett fel. Nyáron bejelentett távozásának indokolásakor elmondta azt is, hogy belefáradt az állandó harcba, amit a területfoglaló lobbistákkal folytatott.

A főpolgármesterrel szóban megegyeztek abban, hogy tanácsadóként továbbra is segíti őt. Ennek az együttműködésnek a részleteit viszont még nem tisztázták - jegyezte meg a leköszönő főépítész.

Hirdetés
hvg360 Lengyel Tibor, Gergely Márton 2025. január. 08. 09:30

Orbán csapdában: hogy erősnek látszódjon, tíz napig nyaralnia kell

Senki sem gondolta, hogy Orbán Viktor szó szerint érti a 2025-ös repülőrajtot, és Indiába utazik. Valójában Magyar Péter vett igazi startot, aki az előrehozott választásokkal olyan témát talált, aminek realitása ugyan nincs, de a kormánypártot és az ellenzékét is defenzívába tudta vele kényszeríteni.