Fidesz: „Le kell szállni a földre”
A hűtlen kezelés gyanúját felvető több százmillió forintos közpénzpazarlás mellett a négy éve egyszer már átépített területek újabb feltúrásával „felháborító módon” zajlanak a Móricz Zsigmond körtér térségében a 4-es metró építésének nevezett munkálatok - jelentette ki Kupper András, a Fidesz-KDNP XI. kerületi polgármester-jelöltje, a párt fővárosi elnöke és frakcióvezetője.
A politikus „tragikomikusnak” nevezte azt a helyzetet, hogy az MSZP-SZDSZ-koalíció ismét a választások előtt „túrja fel” a kerület központját metróépítés címén. Metróalagút azonban az elmúlt 16 évben még egy centiméter sem épült - tette hozzá.
Az országgyűlési képviselőként is tevékenykedő politikus párhuzamot vont a XII. kerületben engedély nélkül épült turulszoborral, valamint emlékeztetett rá, hogy pár éve felújították a Karinthy Frigyes utat, idén nyáron pedig a Combino villamosok végállomásának kiépítése érdekében több százmillió forintért átépíttették azt. A politikus fölidézte azt is, hogy a körtéren és a Bocskai út - Fehérvári út kereszteződésében négy éve megépültek a 4-es metró majdani aluljárói.
Kupper András visszautasította Lakos Imre (SZDSZ) kerületi alpolgármester azon korábbi kijelentését, miszerint a Fidesz csupán politikai haszonszerzés érdekében jön elő az ilyen ügyekkel. Molnár Gyula XI. kerületi MSZP-s polgármester napokban megjelent nyilatkozata kapcsán, miszerint madártávlatból jól látható a térség fejlődése, megjegyezte, hogy „le kell szállni a földre, s meg kell nézni hús-vér közelségből” a területet, amely ugyanúgy fel van túrva, mint négy éve.