2006. augusztus. 19. 12:11 Utolsó frissítés: 2006. augusztus. 19. 12:17 Itthon

Gyorshalálfutamok továbbélő magyar esélyekkel

A délelőtt a kétszáz méteres versenyeké volt a szegedi vb-n. Egy híján az összes magyar egység bejutott a holnapi döntőkbe. Délután kilenc ezerméteres döntőt rendeznek, nyolcban ott lesznek a mieink is.

Olvassa cikkeinket a vb-ről!
A kapitány portréja. Itt!
A vb marketingjáról. Itt!
A doppingről és a jövőről. Itt!
A megnyitóról. Itt!
Az ezres előfutamokról. Itt!
Az ötszázas előfutamokról. Itt!
Az ezres középdöntőkről. Itt!
Az ötszázas középdöntőkről. Itt!
A kajak-kenu sprinttávja a televíziók és a televíziós rágógumin felnőtt nézőközönség igénye miatt került be 1994-ben a világbajnokságok programjába, és szorította ki véglegesen a tízezer méteres versenyeket. Eleinte maguk a versenyzők és az edzők is idegenkedtek a kétszáz méteres gyorshaláloktól, ma már bevett távnak számít, aminek megvannak ugyan a specialistái, de – annak ellenére, hogy nem kerültek be az olimpiai programba – a legnagyobbak is elindulnak rajta. Meg arra is jó, hogy a fiatalokat is kipróbálják a szakvezetők. A magyar kétszázas indulók zöme éppen ilyen zöldfülű.

Örülhet Beé papa, döntőben a fiú.
Beé közép
© hvg.hu
A versengés gyorsaságát bizonyítja, hogy az előfutamok fél 11-ig lefutnak, fél egyre pedig az is kiderül, kik kerülnek a holnap délutáni döntőkbe.

Kenu-egyes: A 26 éves Bozsik Attilának nem sikerült egyből a döntőbe kerülni, ehhez az első hely kellett volna előfutamában, ő harmadikként futott be. A középdöntőben újra lehetett próbálkozni. És ott sikerült egy kínai versenyző mögött a 2. helyet elcsípni. Döntő holnap.

Férfi kajak-egyes: Boros Gergelynek elég lett volna az 5. hely ahhoz, hogy bekerüljön a középfutamba, ő azért biztonság kedvéért megnyerte futamát. Igaz, továbbjutó helyen evező ellenfelei nem erőltették magukat a pálya végén. 22 éves sportolónk 11 után a döntőért lapátolt. Sikerrel. Ugyanis a spanyol Carlos Perez Rial mögött másodikként haladt át a célvonalon.

Női kajak-egyes: Paksy Tímea simán verte előfutama mezőnyét. Már reggel sejtettük, ha a Fábiánné Rozsnyói Kati néni csapatához tartozó 23 éves versenyzőnk a középdöntőben is hasonlóan energikusan evez, akkor nem lehet baj. Úgy evezett, nem is lett baj. Futamgyőzelem és döntő - az utolsó métereken integetéssel a közönségnek.

Kenu-kettes: Értékes győzelmet aratott, és ezzel az előfutamából rögtön a vasárnapi fináléba repesztett Kovács Gergely és Végh Attila. Csak így tovább!

Férfi kajak-kettes: Magabiztosan nyerte futamát a Sík Márton és Csamangó Attila alkotta duó. A duplán hazai versenyzőkre – hiszen a Démász-Szegednél eveznek – még várt a középfutam. Ott azonban, fájdalom, csak a harmadik helyre futottak be, és ez kevés volt a fináléhoz.

Női kajak-kettes: Kovács Katalin és Janics Natasa nyerte futamát. A világverő duó ezzel már döntős. Hódolat nekik.

Kenu-négyes: Döntőbe lapátolta magát a Balázs Péter vezette kvartett. A délelőtt legszorosabb versenyében a litvánok mögött a második helyet csípte el, de kis szerencsével vagy nagy szerencsétlenséggel akár ötödik vagy első is lehetett volna.

Férfi kajak-négyes: a Kadler-Gyertyános-Beé-Babella-kvartett kiváló versenyzéssel nyerte futamát. A mögöttük végzettekre még várnak a középfutamok. Beé István apukája, a világjáró Beé közép vezérfigurája megnyugodhat, a szegedi kánikulában nem kell újabb derbit menni 34 éves világbajnok fiacskájának, a holnapi döntőig hűsölhet.

Női kajak-négyes: Persze (persze?), újabb futamgyőzelem és döntő. Kovács és Janics most sem tudott hibázni, ezúttal Paksyval az első, Patyival a negyedik beülésben.

Zádori Zsolt / Maty-ér

Hirdetés