2006. július. 25. 14:27 MTI Utolsó frissítés: 2006. július. 25. 14:27 Itthon

Magyar Rádió: bírósághoz fordult két kurátor

A Fővárosi Bíróság függessze fel, majd helyezze hatályon kívül a Such Györgyöt a közszolgálati médium elnökévé megválasztó határozatot - kérte a Magyar Rádió Közalapítvány kuratóriumának két civil delegáltja.

Azt is kérték, hogy a fórum a felülvizsgálat jogerős lezárultáig a Cégbíróságon keresztül akadályozza meg "a sajtóban elnökként kihirdetett pályázó" bejegyzését. Megítélésük szerint a választás során Such György nem kapta meg a médiatörvényben előírt kétharmados szavazattöbbséget, így a voksolás eredménytelen volt - nyilatkozta Gráf Csilla, a Magyar Rádió Közalapítvány kuratóriumának civil delegáltja.

Gráf szerint jogsértően sorolták a támogató voksok közé azt a vitatott voksot, amellyel a pályázó megszerezte az elnökké választáshoz szükséges minimális támogatást. Pós Péterrel közösen benyújtott keresetükben indítványozzák azt is, hogy a bíróság állapítsa meg: a közgyűlés megsértette a médiatörvényt azzal is, "hogy az elnök személyéről döntő törvénysértő határozat során a törvényben előírt titkosság követelménye is alapvetően sérült".

A két kurátor néhány nappal korábban már az ügyészséghez is fordult az ügyben, amelynek lényege, hogy a július 10-i elnökválasztáson - noha a kurátoroknak a titkos szavazáson karikázással kellett volna véleményt nyilvánítaniuk - egyikük ikszeléssel fejezte ki szándékát. Miután vita robbant ki a kérdésben, úgy nyilatkozott, a jelölt megválasztására adta voksát; a testület később szavazással úgy döntött, érvényesnek és támogató voksnak fogadja el a szavazatot.

A Legfőbb Ügyészség szóvivője, Borbély Zoltán elmondta, hogy az ügyészség még nem foglalt állást a kurátorok beadványa ügyében.
Hirdetés
Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.