2006. július. 24. 11:41 MTI Utolsó frissítés: 2006. július. 24. 11:26 Itthon

Gyurcsány szerint kezdeményező külpolitikára van szükség

Kezdeményező, az elmúlt éveknél intenzívebb külpolitikát szorgalmazott a miniszterelnök hétfőn Budapesten, a külképviselet-vezetők éves értekezletén mondott beszédében.

Magyarországnak a korábbinál szélesebb körű kapcsolatokat kell kialakítania a szomszédos országokkal, de közben vigyázni kell arra, soha ne gondolhassa senki, hogy ezekben a kapcsolatokban egyetlen országnak is előjogai vannak - jelentette ki Gyurcsány Ferenc.

A kormányfő a nagykövetek és a főkonzulok előtt mondott beszédében a régió legnagyobb dilemmájának nevezte a nemzeti radikalizmus és a nemzeti progresszió közötti konfliktust, hangsúlyozva: a befelé zárkózó, önző nemzetieskedés sehová nem vezet. Mint mondta, értetlenül áll az előtt, hogy vannak régióbeli kormányzati politikusok, akik nem értik meg: tiszteletben kell tartani egymás politikai büszkeségét és azt, hogy a régió sokfajta nemzetiségi összetétele nem gyengíti, hanem erősíti a nemzeteket.

Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.