2004. szeptember. 02. 17:59 Utolsó frissítés: 2004. november. 22. 12:00 Itthon

Gyurcsány folytonosságot ígér a külpolitikában

A magyar kül- és biztonságpolitika folytonossága mellett foglalt állást Gyurcsány Ferenc, a koalíció kormányfőjelöltje csütörtökön, miután megbeszélést folytatott Kovács László külügyminiszterrel, az MSZP elnökével.

A Külügyminisztériumban tartott megbeszélés után Gyurcsány Ferenc elmondta: "sokra tartom mindazt, amit ez elmúlt két évben Magyarország, a Magyar Köztársaság kormánya e területen Kovács László külügyminiszter úr vezetésével tett". A külügyminiszter szerint "a folyamatosság jó feltételekkel biztosítható a külpolitikában, hiszen most már nem az unióhoz való csatlakozás, a tárgyalások lezárása, nem a beilleszkedés a fő kérdés", hanem a magyar nemzet érdekeinek érvényesítése.



Korábban a kormányfőjelölt arra kérte a honvédelmi minisztert, hogy a tárca vizsgálja meg, milyen jogi, nemzetközi és politikai kérdések vethetők fel az iraki szerepvállalás ügyében.



Kovács pártelnökként azt hangsúlyozta, hogy "a párt olyan kormányprogramban érdekelt (...), amely alkalmas a befektetők, a pénzügyi körök bizalmának megőrzésére (...) és alkalmas a választók részben elvesztett bizalmának visszaszerzésére". Hozzáfűzte: ehhez egy stabil gazdaságpolitika kell, és hangsúlyaiban módosult társadalompolitika. Mint mondta, a társadalompolitikában fontos követelmény az esélyek kiegyenlítése és az, hogy a nehéz körülmények között élő csoportokat különös figyelemben részesítse a kormány. (MTI)
Hirdetés
hvg360 Tornyos Kata 2025. január. 07. 12:00

Vészesen terjednek a légúti fertőzések, de honnan tudjuk, hogy coviddal, influenzával vagy megfázással van-e dolgunk?

A téli időszak minden évben egyet jelent az influenzaszezonnal, és ez idén sincs másként. Magyarországon fokozódik a járványhelyzet, szinte mindenki talál a környezetében olyan embert, aki lázra vagy köhögésre panaszkodik, de még nem késő beadatni az influenza elleni védőoltást a HVG által megkérdezett szakértők szerint. Mi a különbség tünet és tünet között, és melyik légúti megbetegedés lehet igazán veszélyes? Erről is beszélt Várdi Katalin pulmonológus és Kemenesi Gábor virológus.