2006. július. 18. 08:18 MTI Itthon

Gyurcsány: amit most csinálunk, rendkívül fájdalmas

A miniszterelnök megnyugvással fogadta, hogy a köztársasági elnök hétfőn aláírta az országgyűlés által elfogadott törvényeket. Sólyom László csak olyan jogszabályt ír alá, amit maga is alkotmányosnak tart - hangsúlyozta Gyurcsány Ferenc.

Sólyom László köztársasági elnök, úgy is mint az Alkotmánybíróság korábbi bírája és elnöke, "bárhogyan is érvel, egészen biztosan ott van az ő gondolkodásában, hogy csak olyat ír alá, amelyről azt gondolja, hogy az alkotmányos" - fogalmazott Gyurcsány Ferenc a Magyar Rádióban kedden reggel sugárzott nyilatkozatában, hozzátéve, soha nem tapasztalta, hogy Sólyom László alkotmányossági kérdésekben "engedményt tett" volna.

A miniszterelnök a kormány-reformokkal kapcsolatos bejelentéseit érintő kritikákra válaszul arról beszélt: az elmúlt években nem lehetett arról vitatkozni, hogy mi legyen a nagy rendszerek reformjával, mert a nyilvános eszmecserék helyett csak a "nem lesz gázáremelés, nem lesz tandíj, nem lesz vizitdíj" vitákig lehetett eljutni. "Mindenből csak ennyit lehetett meghallani" - jegyezte meg. Véleménye szerint a választások előtt a nyilvános vitára még "minimális esély" sem volt az akkori "elég skizofrén politikai hangulat" miatt.

A kormányfő a fejlesztési részhozzájárulás (fer) bevezetése mellett érvelve azt mondta: "azt javasoljuk, hogy olyan tandíjrendszert csináljunk, amely a jókat nemcsak hogy nem  sérti, hanem a jók többet kapnak, mint eddig. (...) Olyan országot szeretnénk, amely jobb lesz, mint a környező országok bármelyike, (...) ehhez olyan felsőoktatás kell, amely a jókat megbecsüli, kedvezményezi (...), a lustákat, a nem-tanulókat pedig (...) nehezebb helyzetbe hozza".

Gyurcsány Ferenc a kiigazításokról szólva arra hívta fel a figyelmet, hogy az elmúlt hat évben a szociális felelősségvállalás nem párosult kellőképpen gazdasági bölcsességgel és előretekintéssel. 

"Ami szociálisan igazságos, az gazdaságilag nem biztos hogy lehetséges" - hangoztatta. "Amit (most) csinálunk, az (...) a jövedelmeket tekintve 3-4 százalékos kiigazítás, csak rendkívül fájdalmas, miután az elmúlt években 20-25-30 százalékkal növekedtek a jövedelmek" - tette hozzá.

Kitért arra is, "döntően" igazat ad azoknak, akik azt mondják, hogy jobb lett volna az elmúlt években kicsit lassabban, megfontoltabban "menni előre", és akkor most nem kellene "egy picikét visszavenni".
Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.