2006. július. 11. 08:28 MTI Utolsó frissítés: 2006. július. 11. 08:33 Itthon

Gyurcsány: tiszta vizet kell önteni a pohárba

A miniszterelnök szerint a költségvetési egyensúlynak önmagában nincsen politikai színezete, a megteremtéséhez szükséges lépések viszont attól baloldali karakterűek, hogy a vagyonosabbakra rónak nagyobb terheket.

Gyurcsány Ferenc úgy véli, az egyensúlyi gondok zöme abból származik, hogy az állam egyszerre csökkentette az adókat, növelte a szociális kiadásokat és "iszonyatos" építkezésekbe kezdett. Ez a három dolog feszültségbe került egymással, a kisebb adócsökkentés lehet, hogy "több lett volna" - tette hozzá a kormányfő a Kossuth rádiónak adott interjújában. "Én azt gondolom, hogy tiszta vizet kell önteni a pohárba és vissza kell térni az egyensúlyhoz, akár annak az árán is, hogy sokan fogják érezni úgy az elején, hogy nem látják a végét" - jelentette ki.

A kormányfő arról is beszélt: annak érdekében, hogy erősödjön a forint, amely jelenleg árfolyamsávjának közepén van, olyan költségvetési politikára van szükség, amely egyensúlyra törekszik. Így kisebb lesz az ország finanszírozási kockázata és több külföldi befektető keresi majd az állampapírokat, s alacsonyabb hozammal is megelégszenek.

Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.