2006. július. 12. 10:19 MTI Utolsó frissítés: 2006. július. 12. 10:23 Itthon

Szigetmonostor ingyenes kompjáratért küzd

Ingyenes dunai kompjáratot szeretne a Szentendrei-szigeten fekvő Szigetmonostor annak fejében, hogy közigazgatási területén ível majd át az épülő M0-ás híd - közölte a 2.100 lakosú község polgármestere.

Szilágyi Lajos polgármester elmondta: a törvény szerint a fő közlekedési út mentén lévő településeknek jár a lehajtó, a Szentendrei-sziget esetében azonban a közelben húzódó, Budapestet ellátó ivóvízbázis megóvása miatt a lejáró helyett egy dunai kishíd építéséről állapodtak meg a beruházóval.
 
Mára e híd építése sincs már napirenden - mondta, közölve, most újabb, a tárgyalást sürgető levelet küldenek a miniszternek.
 
A szigetmonostoriak zöme a fővárosba jár dolgozni, s mivel kocsival csupán a tahi hídon juthatnak át a túlpartra, ez esetenként 40 kilométeres vargabetűt jelent.  Szeretnék elérni, hogy a helyi lakosok ingyen vehessék igénybe a kompot, ez a segítség évi 40-50 millió forintot igényelne a költségvetéstől.

A kedvezmény megadását az is indokolná, hogy éppen a sziget alatt húzódó értékes ivóvízbázis védelme érdekében Szigetmonostoron és a másik három szigeti településen korlátozták az ipari tevékenységet, ami viszont korlátozza a helyiek megélhetését, s az önkormányzatok is elesnek az iparűzési adóktól.
Hirdetés
Itthon HVG 2025. április. 13. 17:05

Magyar Péter: A Tisza győzni fog, mert a haza nem, de a Fidesz lehet ellenzékben

Száztizenöt állomásos országjárásáról visszatérve Magyar Péter Budapesten, a Műegyetemnél tart eredményváró rendezvényt. Az már a pártelnök beszéde előtt kiderült, hogy a vártnál is többen, 1,1 millióan szavaztak a Tisza Párt akcióján, a Nemzet hangján, és ismertették a 12+1 kérdés részletes eredményeit is. Magyar biztos a 2026-os győzelemben, és elárulta, miket tesz majd a Tisza-kormány.