2006. július. 03. 19:05
hvg.hu
Utolsó frissítés: 2006. július. 03. 19:26
Itthon
Nem kellett Sólyom jelöltje
A parlament nem választotta meg legfőbb ügyésznek Horányi Miklóst, akit Sólyom László köztársasági elnök javasolt a pozícióba. A köztársasági elnök új jelöltet keres. Jelenleg nincs legfőbb ügyész.
A szavazáson 154 igen, 194 nem szavazat és öt tartózkodás mellett utasították el Horányi Miklós személyét; ő jelenleg a Szegedi Fellebbviteli Főügyészség vezetőjeként tevékenykedik.
Horányi: az életemet tettem föl |
"Több évtizedet töltöttem el az igazságszolgáltatásban. Az igazságszolgáltatásra tettem föl gyakorlatilag az egész életemet" - mondta az államfő által a legfőbb ügyészi posztra jelölt Horányi Miklós újságíróknak, hozzátéve, hogy most 65 éves, és 25 volt, amikor belépett az igazságszolgáltatásba. Horányi Miklós azt mondta: a kormánypártok felvetését nem tartja megalapozottnak. Hozzáfűzte: az eddigi két legfőbb ügyész (Györgyi Kálmán és Polt Péter) esetében nem vetődött fel, hogy milyen szakmai gyakorlatuk van, pedig nem volt. Elmondta: "majd valaki lesz legfőbb ügyész, bízom benne, és abban is bízom, hogy a testületen belülről lesz legfőbb ügyész". Horányi Miklós szerint azzal, hogy a köztársasági elnök a testületen belülről akart legfőbb ügyészt jelölni, az ügyészséget közelebb viszi a bíróságokhoz, hiszen a Legfelsőbb Bíróság elnökét is kizárólag a bírák közül választják. Az ügyész kérdésre válaszolva elmondta: számított arra, hogy ennyi ellenszavazatot kap. |
A hvg.hu helyszínen levő tudósítója a parlamenti pártok reprezentánsainak véleményét foglalta össze. Navracsics Tibor, a Fidesz frakcióvezetője lakonikusan és ironikusan annyit mondott: "Ki vagyunk tanítva, mi az alkotmányosság és demokrácia". Kijelentette, szó sincs arról, hogy Sólyom meglepte volna a pártokat a jelöltje személyével. A koalíciónak három hónapon át nem voltak kifogásai, most meg hajánál fogva előrángatott kifogásokkal utasítja el Horányi Miklóst és vonja kétségbe a jelölt alkalmasságát.
Hozzátette: elfogadhatatlan, hogy a kormánytöbbség csupán presztízs, vagy hiúsági okokból utasította el az államfő jelöltjét, csak azért, mert a köztársasági elnök a jogszabálynak eleget téve önállóan jelölt.
Dávid Ibolya az MDF részéről úgy kommentálta az eseményeket, hogy "ismét a politika áldozatává vált" egy szakmailag alkalmas jelölt. Dávid szerint "parlamenti fiaskóról" van szó, és minél előbb meg kell találni az új jelöltet az Legfőbb Ügyészség élére.
Vastagh Pál MSZP-s képviselő arra az újságírói kérdésre, hogy vajon jelent-e alkotmányossági problémát, hogy jelenleg nincs legfőbb ügyész, úgy válaszolt, hogy "alkotmányos jogunkkal élve szavaztuk le a jelöltet". Vastagh szerint a Legfőbb Ügyészség vezetése óriási felelősség, komoly tapasztalattal bíró szakembert igényel. Kijelentete: Horányi Miklós bírósági tapasztalata nem elegendő a feladat ellátáshoz, a Legfőbb Ügyészség jelenlegi helyzetében a változásokat és a társadalmi presztízs helyreállítását nem látnák biztosítva, ha Horányit elfogadták volna. Mint mondta, kínos, hogy nincs jelenleg legfőbb ügyész, de Sólyom Lászlónak mihamarabb olyan jelölttel kell előállnia, aki bírja a parlamenti pártok támogatását.
Itthon
MTI
2006. július. 03. 18:18
Sólyom hisz a jelöltjében
Itthon
MTI
2006. július. 03. 12:42
MSZP, SZDSZ: nem támogatják a legfőbb ügyész-jelöltet
Itthon
MTI
2006. május. 15. 16:27
Sólyom felmentette a legfőbb ügyész helyettesét
Trend
2006. május. 03. 00:00
Még függetlenebb legfőbb ügyészt!
Itthon
hvg.hu
2006. július. 03. 16:10