2006. június. 30. 17:09 MTI Utolsó frissítés: 2006. június. 30. 16:57 Itthon

Fidesz: Gyurcsány szándékosan hazudott a kampányban

A Fidesz szóvivője szerint Gyurcsány Ferenc kormányfő szándékosan hazudott az embereknek a választási kampányban. Szijjártó Péter erről pénteki sajtótájékoztatóján beszélt, a miniszterelnök korábbi, Népszabadságnak adott interjúja kapcsán.

"Mára a napnál világosabbá vált, hogy Gyurcsány Ferenc szánt szándékkal hazudott a magyar embereknek, szánt szándékkal verte át Magyarországot,(...) most persze őszinteséget színlel, de ezzel semmi mást nem ér el, mint hogy egyre mélyebbre kerül a saját maga által létrehozott hazugságspirálban" - mondta a Fidesz kommunikációs vezetője. A kormányfő a Népszabadság szerdai számában megjelent interjújában azt mondta: "Nem hazudtam, de nem bontottam ki az igazság minden részletét."

Szijjártó Péter ugyanakkor úgy értékelt: "Gyurcsány Ferenc képmutató módon, egy tettenért kamasz őszinte naivitását színlelve, kicsit beismergeti az elmúlt időszak néhány apró hibáját, az ország azonban megszenvedi ezt a szerepjátékot”.

A szóvivő Gyurcsány Ferenc Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatalban (APEH) tett látogatása kapcsán azt mondta: a kormány még több pénzt akar behajtani az emberektől, és úgy tűnik, hogy ennek sikere érdekében, sem pénzt, sem energiát, sem emberi erőforrást nem kímél, hiszen a miniszterelnök bejelentése szerint 500 fővel növelik az adóhivatal létszámát.

Hirdetés
hvg360 Lőrincz Tamás 2025. január. 06. 06:30

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

A Tiszának az előrehozott választás témájának napirenden tartása – ezzel együtt leginkább annak elkerülése – mellett a pártépítés lesz a legfőbb feladata 2025-ben, a Fidesznek pedig a gazdaság felpörgetése és saját táborának megtartása. Mi vár a magyar politikára és a választókra a most kezdődő évben?