2006. június. 25. 12:15 MTI/hvg.hu Utolsó frissítés: 2006. június. 25. 11:43 Itthon

Gyurcsányné gyűrűje és a tavalyi bruttó 87 millió

Adóra, népes családja eltartására, illetve támogatására, valamint adományokra ment el az 87 millió forintos jövedelme, amit adónyilatkozatában bevallott – mondta a miniszterelnök a Vasárnap Reggelnek.

Dobrev Klára. Gyűrűt kapott
a házassági évfordulóra
© Horváth Szabolcs
Elszámolt vállalkozói jövedelmének elköltésével egy vasárnap közzétett interjúban Gyurcsány Ferenc, aki elmondta azt is, hogy kormányfői javadalmazását teljes egészében jótékony célokra fordítja.

A Vasárnap Reggel című internetes hetilapnak adott interjúban a miniszterelnök elmondta, hogy adóra, népes családja eltartására, illetve támogatására, valamint adományokra ment el az 87 millió forintos jövedelme, amit adónyilatkozatában bevallott.

„Az említett 87 millió forint osztalékjövedelem, aminek most 25 százalék az adója. Ezek után pedig – miután az embernek felelőssége van –, iskoláztatni kell négy gyereket, unokahúgot és unokaöccsöt, támogatni kell nővért és édesanyát, egy tucatnyi alapítványt nagyjából tízmillió forinttal, emellett olyan hozzám kötődő politikai szervezeteket, mint például az Amőba” – mondta. "Emellett ebből éltem, mivel a fizetésemet is teljes egészében alapítványoknak ajánlom fel" – tette hozzá a miniszterelnök, aki hangsúlyozta, hogy nem vett telket, autót, festményt, kizárólag a feleségének vásárolt egy gyűrűt a tízéves házassági évfordulójukra.

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2024. december. 02. 15:00

Orosz olajból készült termékek az EU-ban: napokon belül lejárhat a szankció alóli felmentés, piacot veszthet a Mol

Tilos az unión belül orosz olajból finomított áruval kereskedni, kivéve, ha a Mol szlovák leánycége vagy, és Csehországnak adsz el. Ennek a felmentésnek viszont december ötödikén vége, hacsak meg nem hosszabbítják. Mennek már a tárgyalások, de már a felállás sem világos: Szlovákia és a Mol nagyon akarja az újabb egyévnyi mentességet, Csehország viszont hallgat.