Varga: a Fidesz nem szavaz meg adóemelést
Varga Mihály szerint a kormányprogram "puha, lágy", semmilyen konkrétumot nem tartalmaz. A Fidesz nem szavaz meg olyan intézkedéseket, melyek emelik az adóterheket.
A Fidesz egyetlen olyan bevételnövelő intézkedést sem szavaz meg, amely emeli az adóterheket - jelentette ki Varga Mihály, az ellenzéki párt alelnöke. A politikus szerint a kormány adóemelésre készül: a tervezett lépések között van a személyijövedelemadó-kedvezmények ritkítása, az ingatlanadó bevezetése, a munkavállalói járulék három százalékpontos növelése és a középső áfakulcs emelése, valamint az eva 15 százalékos kulcsának 25 százalékra való növelése és a 16 százalékos társasági adó 18 százalékra való emelése.
Úgy tűnik, reform alatt adóemelést ért a készülő második Gyurcsány-kormány - jegyezte meg Fidesz-frakció gazdasági kabinetvezetője, aki szerint egyértelműen az adóemelés irányba mutatnak a mostanában elhangzott kormányzati elképzelések.
Varga Mihály emlékeztetett arra, hogy a kormányfő kedden a parlamentben úgy fogalmazott: gazdaságpolitikai fordulatra van szükség, mert "feszültségek vannak a költségvetésben", így az állam kiadásait csökkenteni, bevételeit növelni kell. "A bevételnövelés azt jelenti, hogy többet fogunk fizetni, elsősorban adóban" - tette hozzá Varga Mihály, aki szerint korábban a parlament és a kormány által elfogadott ötéves adóprogram lényegében csak öt hónapot élt.
A politikus szerint kapkodás, koncepciótlanság és rövid távú gondolkodás helyett kiszámítható gazdaságpolitikára, átlátható államháztartásra, kisebb államra, a versenyképesség javítására és az euró bevezetésére van szükség. Ez utóbbival kapcsolatban megjegyezte: a kedden nyilvánosságra került kormányprogramban már csupán arról van szó, hogy az euró bevezetése nem cél, hanem eszköz. Varga Mihály szerint a kormányprogram "puha, lágy", semmilyen konkrétumot nem tartalmaz.