2006. május. 05. 14:25 MTI Utolsó frissítés: 2006. május. 05. 14:14 Itthon

Drog- és internetfüggőség a felsőoktatásban

A drogfüggőség kialakulására már 16 éves kortól van esélye a diákoknak, az internetfüggés viszont nem korhoz kötött. Felmérés eddig ugyan nem készült, de a drogambulancia már tervbe vette, hogy elemzi a "csetelők" helyzetét

A drogfogyasztás megelőzésére szolgáló programok elsősorban a 16 éves korosztályt célozzák meg, mivel a fiatalok jellemzően ebben az életkorban
találkoznak először a kábítószerekkel - közölte az ifjúsággal foglalkozó tárca kábítószerügyi stratégiai főosztályának osztályvezetője pénteken Szegeden.

Idén a kormányzat mintegy 180 millió forintot fordít a prevenciót szolgáló programok támogatására, az erről szóló pályázatokat néhány napon belül kiírják - mondta Portörő Péter a drog- és internet-függőségről a Szegedi Tudományegyetemen (SZTE) rendezett konferencián.

Egy 2003-ban végzett országos felmérés szerint a felnőtt lakosság 11,4 százaléka fogyasztott már drogot, közel kétharmaduk már "leállt", vagyis a megelőző évben nem használt tiltott szert. A kábítószert jellemzően 25 éves koruk előtt próbálják ki a fiatalok, az átlagos életkor 19 és fél év - közölte a szakember.

Portörő Péter elmondta, hogy a vizsgálatok szerint a 18-25 éves korosztály 29 százaléka valaha használt már kábítószert, a megkérdezettek fele 18 éves kora előtt találkozott a droggal, minden negyedik-ötödik válaszadó pedig 16 éves korára túl volt az első droghasználaton.
   
Az egyetemisták kábítószer-használati szokásairól országos felmérés még nem készült. A Pécsi Tudományegyetemen azonban már folytak ilyen vizsgálatok: a hallgatók 35 százaléka már kipróbált valamilyen szert, 23 százalék egyszeri, 6,3 százalék alkalmi, egy százalék pedig rendszeres fogyasztónak vallotta magát. A fogyasztók többsége fiú, a legkedveltebb kábítószer pedig a marihuána volt a
diákok körében - tudatta az osztályvezető.

Az internetfüggőség a viselkedési addikciók közé tartozik, diagnosztikájára már kiforrott módszerek vannak - mondta Grezsa Ferenc, a Magyar Mentálhigiénés Szövetség elnöke. A vizsgálatok szerint a függőség kialakulásának esélyét csökkenti, ha valaki főként ismeretszerzésre használja a világhálót és növeli, ha személyes kapcsolatainak építésére, a leginkább veszélyeztetett csoport a "csetelők" köre, vagyis akik rendszeresen látogatják az internetes csevegőszobákat - közölte a pszichiáter.

A "csetelőket" is a kapcsolatteremtés normális vágya hajtja, valaki akkor válik függővé, ha ezzel a tevékenységével időt vesz el a valódi kapcsolataitól, ha ezzel életvezetését befolyásolja, s lényegesen romlik az életminősége - mondta Horváth M. Tünde tanácsadó szakpszichológus, az SZTE Pszichológia Tanszékének oktatója.

Magyarországon az internetfüggőséget vizsgáló átfogó felmérés még nem készült, de egy nyáron induló drogambulancia már felvette tevékenységi körébe e szenvedélybetegség kezelését - tette hozzá Horváth M. Tünde
Hirdetés
hvg360 Serdült Viktória 2025. január. 07. 09:30

Laczó Adrienn, lemondott bíró: Dermesztő hatás nyomja rá a bélyegét az egész bírói szervezetre

„Az ember csak akkor veszi észre, hogy nem kapott levegőt, amikor felbukkan a víz alól” – mondja Laczó Adrienn volt bíró, aki januártól egy ügyvédi irodában dolgozik tovább. A Fővárosi Törvényszék Büntető Kollégiumának egykori tanácselnöke szerint a bírák közül egyre többen érzik, hogy olyan nyomás nehezedik rájuk, ami nem megengedhető. Hogyan nyilvánul meg ez a nyomás, és volt-e bármilyen hatása a bírák kiállásának? Miért volt szerinte mélyen sértő az új OBT-elnök nyilatkozata a „zavaró hangokról”? HVG-portré.