2006. április. 04. 17:40 MTI Utolsó frissítés: 2006. április. 04. 17:40 Itthon

Sólyom a Dunakanyar településeire látogatott

Sólyom László köztársasági elnök a Dunakanyarban több árvíz sújtotta települést keresett fel, ahol tájékozódott a gátakon folyó munkákról.

Sződligeten Sólyom László ellátogatott abba az általános iskolába, ahol tanítási szünetet rendeltek el, mert a tornateremben a víz alá került Viktor Speciális Otthon 79 lakóját helyezték el. Katáné Ruszki Mária, az otthon igazgatója arról tájékoztatta a köztársasági elnököt, hogy az intézet a dunai árterületen fekszik, ezért kellett a lakókat kiköltöztetni. Ellátásuk megoldott, ám szükség lenne különféle eszközökre, többi között mobil fürdetőre, hogy megfelelő életkörülményeket biztosítsanak számukra.

Sólyom László ezután a településhez közel eső dunai partszakaszra látogatott, ahol 600 méteres szakaszon emeltek gátat a 2-es úton, hogy megóvják a víztől a falut. Soós Gábor polgármester a helyszínen arról tájékoztatta a köztársaság elnökét, hogy a lakóknak már komoly tapasztalataik vannak az árvízzel kapcsolatban. 

Több száz önkéntes állt munkába, amikor a víz növekedni kezdett, s több mint százezer homokzsákot töltöttek meg, hogy védőfalat rakjanak belőlük. Jelenleg is 60 katona és 100 önkéntes dolgozik a gáton. Ahol vízátfolyást észlelnek, ott azonnal beavatkoznak. Az éjszakai ügyeletet is megszervezték - hangsúlyozta a polgármester.

A köztársaság elnöke ezt követően a váci kórházat kereste fel, ahol a város egyik, a víz által fenyegetett szociális otthonának 27 lakóját helyezték el. Bóth János polgármesterrel együtt Sólyom László megtekintette a parton folyó védelmi munkálatokat. A legnagyobb veszély most a Gombás-patakon átívelő Kőszentes-híd környékén van, mert a Duna által visszaduzzasztott patak elöntötte a Diadal tér egy részét és a benzinkutat. 

A környező házak egyelőre nincsenek veszélyben. Eddig 200 ezer homokzsákot helyeztek el a váci Duna-parton a gátak megerősítésére, megemelésére, s folyamatosan dolgoznak a szivattyúk, hogy a vízátszivárgásokat kordában tartsák.

Hirdetés
hvg360 Kovács István 2025. január. 10. 18:02

Igazi kommunista fellegvárban nyaral Orbán Viktor

Sarló-kalapácsos zászlók az út mellett, kirobbanthatatlan kommunista vezetés, Marx, Engels, Krisna és Visnu közös felvonulása és transzneműek ingyenes átműtése az állami klinikákon – mindez egy helyen van Indiában, és pont abban a szövetségi államban, Keralában, ahol Orbán Viktor a januári vakációját tölti.