2006. február. 09. 11:15 MTI Utolsó frissítés: 2006. február. 09. 11:18 Itthon

Jászladányi iskolaügy: nem elfogult a bíró

A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Bíróság szerint nem elfogult a jászladányi iskolaügyet tárgyaló bíró. Így továbbra is az eredetileg kijelölt Bana Imre fog eljárni az ügyben.

Az elfogultsági indítványt az ügyben felperesi beavatkozóként bekerült Egyenlő Bánásmód Hatóság (EBH) jogi képviselője tette, miután a bíróság elutasította a felperes Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közigazgatási Hivatallal együtt szakértő bevonására beadott kérelmét.
   
Furman Imre, az EBH elnökhelyettese az indítvány okaként azt is megjelölte, hogy a bíró már 2002-ben részt vett az üggyel kapcsolatos döntés meghozatalában, amikoris a keresetet elutasító határozat született.   

A bizonyítási indítványának az elutasítása önmagában eljárási szabálysértést nem jelent, és különösen nem utal bírói elfogultságra - áll az iratokban.
   
A perben a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közigazgatási Hivatal vezetője azt kéri, hogy jogi úton kötelezzék a jászladányi önkormányzatot a tulajdonában lévő iskolaépület megosztásának megszüntetésére, miután az bérlőként helyet ad az általuk kifogásolt alapítványi általános iskolának.
   

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.