2005. november. 12. 16:35 Utolsó frissítés: 2005. november. 12. 16:40 Itthon

Külügy: nem működött CIA-börtön Magyarországon

A Külügyminisztérium cáfolta a Magyar Nemzet értesülését, amely szerint a CIA börtönt tartott volna fenn Magyarországon. Ugyanakkor a tárca megpróbálja elérni a lapnak nyilatkozó ENSZ raportőrt, hogy kiderítse, honnan származik az értesülés.

A Külügyminisztérium megpróbálja felvenni a kapcsolatot azzal a professzorral, aki egy lapinterjúban azt állította, mégis volt CIA-börtön Magyarországon, hogy megtudja, mire alapozta állítását a professzor; Magyarországon ugyanis nem volt, nincs és nem lesz ilyen tábor - közölte a Külügyminisztérium szóvivője szombaton - írja az origo.

A Magyar Nemzet című napilap szombati számában számolt be arról, hogy az Il Manifesto című napilapnak nyilatkozva Cheriff Bassiouni, az ENSZ afganisztáni raportőre tényként említette: Románia, Lengyelország és Magyarország területén titkos CIA-fogolytáborokban kínzások történtek.

Polgár Viktor, a Külügyminisztérium szóvivője szerint az olasz kommunista párt lapjában jelent meg az írás, és nem volt módjuk ellenőrizni, valóban így hangzott-e el az interjú vagy sem.

Felvettük a kapcsolatot az újsággal, próbáljuk tisztázni a helyzetet, az ENSZ-missziónkon keresztül pedig magával a professzorral is kapcsolatba kívánunk lépni és vele is tudatni kívánjuk, hogy Magyarországon eddig sem volt és ezután sem lesz ilyen jellegű tábor - fűzte hozzá.

A The Washington Post című amerikai napilap november elején írt arról, hogy az amerikai Központi Hírszerző Hivatal (CIA) több kelet-európai országban titkos börtönöket működtet. Gyurcsány Ferenc miniszterelnök azt mondta, soha nem kapott kérést Washingtontól titkos börtönök létesítésére, de ha kapott volna, elutasította volna azt. Cáfolta a táborok létét Morber Ferenc, a Katonai Felderítő Hivatal főigazgatója is.

Hirdetés
hvg360 Lengyel Tibor, Gergely Márton 2025. január. 08. 09:30

Orbán csapdában: hogy erősnek látszódjon, tíz napig nyaralnia kell

Senki sem gondolta, hogy Orbán Viktor szó szerint érti a 2025-ös repülőrajtot, és Indiába utazik. Valójában Magyar Péter vett igazi startot, aki az előrehozott választásokkal olyan témát talált, aminek realitása ugyan nincs, de a kormánypártot és az ellenzékét is defenzívába tudta vele kényszeríteni.