2005. november. 03. 19:13 MTI Utolsó frissítés: 2005. november. 03. 19:26 Itthon

Kondor gyanút ébresztett, de pert nyert a Népszabadság ellen

Első fokon, nem jogerősen, részben helyt adott Kondor Katalin Népszabadsággal szembeni keresetének a Fővárosi Bíróság csütörtökön hozott ítéletében. Az alperes napilapnak azt a helyreigazítást kell közzétennie, miszerint nem a Magyar Rádió volt elnöke kérte be munkatársaitól az átvilágítási határozatokat, a bíróság ugyanakkor a napilap azon állítását megalapozottnak látta, hogy Kondor a gyanú árnyékát vetítette kollégáira.

Kondor Katalin volt rádióelnök a lap egyik augusztusi publicisztikájának azon kitétele miatt fordult bírósághoz, hogy ő "kollégáit arra kötelezte, hogy mutassák meg neki átvilágítási határozatukat, s közülük néhányat e téren inszinuált". 

A Fővárosi Bíróság csütörtökön meghallgatta magát Kondor Katalint, elmondta: amikor tudomást szerzett arról, hogy Hollós János alelnök és szerkesztőség-vezető az átvilágítási határozatok bemutatását kérte a Krónika munkatársaitól, azonnal intézkedett és a rádió jogásza feljegyzésben tájékoztatta az alelnököt, hogy kérése nem jogszerű. "Nem gondoltam volna, hogy a fejét kellene vennem emiatt (Hollós Jánosnak)" - mondta a volt elnök.

A napilap jogi képviselője a tárgyaláson elismerte, hogy a határozatokat Hollós János alelnök kérte be, ám álláspontja szerint Kondor Katalin mint vezető, felelős a beosztottja kéréséért. 

A bíróság csütörtökön kihirdetett ítélete szerint a Népszabadságnak azt a helyreigazítást kell közzétennie, hogy valótlanul állították: Kondor Katalin arra kötelezte kollégáit, hogy mutassák be átvilágítási határozatukat. A bíróság szerint az alperes is elismerte - és ez tényekkel is bizonyítható - hogy ezt a felperes nem tette meg, tehát az újság valótlan tényállítást közölt. 

A bíróság azonban az inszinuáció vonatkozásában elutasította a volt elnök keresetét, arra hivatkozva: a felperesi nyilatkozatokat - amelyeket Kondor Katalin más sajtóorgánumoknak tett, és amelyekben vezetőként nyilatkozott a dolgozók átvilágításáról - az újságolvasó értékelhette úgy, hogy - bár kétségtelenül név nélkül - de a gyanú árnyékát vetítette kollégáira. A bíróság szerint tehát a Népszabadság megállapítása, hogy a volt elnök inszinuálta volna kollégáit, olyan tény, amelynek valóságtartalmát bizonyították, így Kondor Katalin keresetének erre vonatkozó részét elutasították. Az ítélet nem jogerős, 15 napon belül a felek fellebbezhetnek ellene.
Hirdetés
Itthon Lengyel Tibor 2025. január. 08. 15:15

Orbán indiai csodadoktor kalauzánál 2 millió is lehet egy tisztítókúra, mégis milliárdos veszteséget halmozott fel a cége

Az ájurvédikus gyógyító, Krishna Kumar Gattyán Györggyel közös életmódcége masszázst, gyógyteát és tisztítókúrát árul, de kezdettől fogva veszteséges. Kumar saját cége még inkább: milliárdos mínuszt görget maga előtt, igaz, nemrég ezt a lyukat betömte. Gattyán a veszteségek ellenére megtartja a tulajdonrészét, és az is kiderült, miért éppen Kumarral állt össze.