Orbán: a Fidesz még csak bokáig van benne a kampányban
A Fidesznél a kampány a választások előtti 72 napnál korábban nem kezdődhet, november elején a szövetségi gyűléssel indul a felkészülés utolsó szakasza – mondta el Orbán Viktor a Nap-keltében.
Eurótippek |
Orbán Viktor összegezte az euróval kapcsolatos álláspontját is: "Minél hamarabb annál jobb. Ha a így megy tovább, azonban soha napján vezetjük be. Ahhoz, hogy 2010 vagy a körüli dátum tartható legyen, radikálisan változtatni kell a gazdaságpolitikán." |
Maga a kampány pedig nem indulhat korábban a Fidesznél, mint a választások előtt 72 nap. Van aki már "kötésig" benne áll a kampányban, a Fidesz még csak "bokáig" – fogalmazott a pártelnök.
Komoly dilemma volt augusztus közepén, amikor az MSZP elkezdte a kampányt, hogy a Fidesz hogyan válaszoljon erre. Mint mondta, a Fidesz elnökségében azt az álláspontot képviselte, hogy a párt nem bírna ki egy nyolc hónapos kampányt, nincs rá pénz, és a Fidesz észjárásával sem egyezik. Ugyanakkor hozzátette: ennek megvannak a következményei, megmutatkozik a felmérésekben. "Mindennek ára van (...) olyan üzlet nincs, hogy keveset is fizetek és sokat is vásárolok" – jellemezte a helyzetet Orbán.
A programok szövetségét szeretné elérni, így például hamarosan megkötik a megállapodást a Vállalkozók Pártjával, amely kidolgozott programmal rendelkezik a kis- és középvállalkozókat illetően. Hasonló a helyzet a gyógyszerészkamara és a Magosz esetében is, mindkettő programját be kell fogadni – tette hozzá Orbán Viktor, aki a nemzeti konzultációt egy nemzeti megértési mozgalomnak nevezte.
Orbán Viktor arra a kérdésre, hogy mikor válaszol majd a miniszterelnöknek a parlamenti napirend előtti felszólalásaira, azt mondta: "üres vitákban" nem partner, "kocsmai pofozkodásban" nem vesz részt. Várja a pillanatot, amikor olyan kérdések kerülnek a parlament napirendjére, hogy "hiheti az ember, hogyha elmondja a véleményét, akkor azzal hozzájárul egy jó döntéshez". A költségvetés körüli kérdések ilyenek – mondta Orbán.