2005. szeptember. 19. 12:47 MTI Utolsó frissítés: 2005. szeptember. 19. 12:50 Itthon

Kóka szerint Magyarország a "pannon puma"

Kóka János gazdasági miniszter elismerően nyilatkozott Szlovákia gazdasági felzárkózásának tempójáról, de szerinte figyelembe kell venni azt is, hogy Magyarország lényegesen magasabb gazdasági alapról kísérli meg az ugrást az euróövezeti szint felé.

"Ha Szlovákia azt mondja, hogy ő a tátrai tigris, akkor Magyarország a pannon puma" – jelentette ki a miniszter a Frankfurter Allgemeine Zeitung hétfői számában megjelent interjúban.

A miniszter azt is közölte, hogy Magyarország a közép-kelet-európai régió vezető gazdasági központja, Magyarország tavaly 3,4 milliárd euró értékű közvetlen beruházást vonzott, az idén négymilliárdot, vagy még többet fog.

A miniszter bízik abban, hogy november végéig eldől, ki veheti meg a Budapest Airport Rt.-t (75 százalék mínusz egy részvény). A versengők között van a német Hochtief vállalat és a frankfurti repülőteret üzemeltető Fraport is.

Kóka János szerint amennyiben Magyarország a jelenlegi tempóban folytatja felzárkózását, 16 évbe telik, amíg eléri Ausztria mai gazdasági szintjét, de ráerősítéssel három évvel csökkentheti a felzárkózás időtartamát.

Kóka miniszter 40 milliárd euróra becsülte a rendszerváltás óta Magyarországra beáramló külföldi közvetlen beruházások értékét. Egyik feladatának azt nevezte, hogy kutatási központokat csábítson Magyarországra, "Magyarország jövője nem a munkaintenzív olcsó termelésben rejlik" – közölte a magyar miniszter a Frankfurter Allgemeine Zeitunggal.

Hirdetés
Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.