2005. augusztus. 03. 18:38 MTI Utolsó frissítés: 2005. augusztus. 03. 18:34 Itthon

Ügyészséghez fordul a rádió kuratóriumának elnökhelyettese

Annak megállapítását kéri az ügyészségtől Szadai Károly, a Magyar Rádió Közalapítvány kuratóriumának elnökhelyettese, hogy a testület elnöke jogsértően zárta be a közszolgálati médium ügyvezetőjével kapcsolatos döntéshozatal előtt a kuratórium hétfői ülését.

„A közalapítvány fölött a törvényességi felügyeletet az ügyészség látja el” – emlékeztetett nyilatkozatában Szadai, felidézve, hogy az ülés elején a testület szavazott arról, hogy ebben a kérdésben határozatot akar hozni. „Ezt az elnök úr tudomásul nem véve, amikor szavazásra került volna a sor, azt mondta, hogy szerinte ez a határozat törvénytelen, jogsértő, és ezért nem teszi fel szavazásra, és bezárta a kuratórium ülését. Ez szerintem jogsértő” - magyarázta Szadai Károly.

„Állok elébe” - kommentálta az ügyet Gellért Kis Gábor, a testület elnöke, hozzátéve, „nagyon örülök annak, hogy végre eljutott addig a belátásig a kuratórium elnökhelyettese, hogy talán külső instrumentumokat kell igénybe venni” a kérdésben fennálló vita rendezéséhez.

Hirdetés
EUrologus Folk György (EUrologus) 2025. január. 09. 17:00

Elon Musk beszól az európai államfőknek és élvezi

Szünet nélkül folyik az adok-kapok a Trump-adminisztrációban befolyásos szerepre készülő Elon Musk és az európai politikusok között. A németországi választások előtt kellene dűlőre jutni.