2005. július. 14. 15:55 MTI Utolsó frissítés: 2005. július. 14. 16:20 Itthon

Légikatasztrófa-helyzet Sárvár felett?

Magyarország légterében, Sárvár fölött július 4-én veszélyesen megközelítette egymást két repülőgép – számolt be Metes György, a Magyar Légiforgalmi Szolgálatok Szakszervezetének (MLSzSz) elnöke. Szerinte a HungaroControl eltitkolta az eseményt.

A történtekről az érdekképviselet azért számol be a közvéleménynek, mert súlyosnak tartja, és mert a május 12-e óta hatályban lévő új légtérfelosztási rendszert nem látja biztonságosnak.

A Polgári Légiközlekedési Biztonsági Szervezet (Polébisz) honlapja szerint Sárvár felett a légtérben két repülőgép között az úgynevezett elkülönítés a minimum alá csökkent. Metes György elmondta: egy Challenger CL típusú üzleti repülőgép és egy Airbus 10 ezer méter fölött 900-950 km/h sebességgel repült. A két repülőgép között a függőleges elkülönítés Sárvár felett a minimális 300 méter helyett 100 méter volt. Azt nem közölte pontosan, hogy az egymás melletti elkülönítés mekkora távolságot tett ki.

Bárány Balázs, az MLSzSz érdekvédelmi felelőse elmagyarázta: a fedélzeten üzemelő forgalmi konfliktuskutató berendezés (TCAS) jelezte a megközelítést, és ennek alapján korrigált mindkét repülőgép. Az eseményt a Polgári Légiközlekedési Hatóság (PLH) és a Polébisz vizsgálja.

A radarkép mást mond

A radarkép alapján az eddigi vizsgálat megállapította, hogy - ellentétben az MLSzSz közlésével - egy MD 83-as típusú utasszállító és egy Dornier 328 típusú betegszállításra rendszeresített repülőgép azonos magasságon, összetartó útirányon haladt. A rádióforgalmazásból pedig egyértelműen kiderült, hogy a légiforgalmi irányító szolgálat többször is korrekcióra utasította az MD 83-ast, így a megközelítés az előírt távolságra növekedett.

A vizsgálat célja, hogy a radarkép és a rádióforgalmazás összevetésével értékelje a légiforgalmi irányító szolgálat, illetve a repülőgép személyzetének az eseménnyel kapcsolatos tevékenységét.

A szakmai feladatokat ellátó Polébisz igazgatója, Mészáros László elmondta: az egyik repülőgép parancsnoki jelentése alapján a megközelítés legkisebb távolsága az előírt 10 mérfölddel szemben 9,7 tengeri mérföld volt. A digitalizált radaradatok elemzése után tudják teljes pontossággal megállapítani a megközelítés mértékét.

Mudra István, a légiforgalmi szakszolgálatot adó HungaroControl igazgatója közölte: belső vizsgálat is folyik az ügyben, hogy megállapítsák, a légiforgalmi irányító vagy a pilóta hibájából történt-e az esemény, esetleg más tényező játszott benne szerepet.

A légiközlekedés biztonságát olyan „repülésbiztonsági háló” biztosítja, melynek számos, egymásra épülő eleme van, és ezek segítik a szükséges korrekciót a légi balesetek megakadályozásában.

Gaskó István, a Független Szakszervezetek Demokratikus Ligájának elnöke jelezte: a Legfelsőbb Bírósághoz fordulnak Metes György elbocsátása miatt.

Hirdetés
hvg360 Köves Gábor 2024. december. 04. 19:30

Jean Reno a HVG-nek: Visszavonulni? Magát a szót sem értem

Már magyarul is olvasható a világhírű francia színész első regénye, az Emma. Jean Renóval a Luc Bessonnal közös múltról, Natalie Portman ellenérzéseiről, egy tehetséges pingvinről, egy vaginába rejtett memóriakártyáról és Robert De Niróról is beszélgettünk.