2005. június. 15. 12:11 MTI Utolsó frissítés: 2005. június. 15. 12:19 Itthon

Fogyasztóvédelmi razziák a turistaszezon alatt

Fogyasztóvédelmi ellenőrzésekbe kezdett a Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség szerdán, az akció a nyári idegenforgalmi szezon végéig tart - jelentette be a felügyelőség igazgatója.

A szeptember 30-ig tartó akció keretében a vendéglátóhelyeket és a szálláshelyeket ellenőrzik, elsősorban az idegenforgalmilag frekventált területeken. Az akcióban mintegy kétszázan vesznek részt - mondta Szűcs András, a Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség igazgatója.

Közölte, hogy a tavaly nyári hasonló fogyasztóvédelmi ellenőrzéseik során körülbelül hatezer helyszínen vizsgálódtak, ezek hetven százalékánál találtak hiányosságokat, s összesen mintegy félmilliárd forintnyi bírságot róttak ki.

Hirdetés
Itthon HVG 2025. március. 25. 17:09

A Petőfi hídról a Nagykörútra vonultak a tüntetők (élő közvetítés)

Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő demonstrációt hirdetett az Erzsébet hídra kedd délutánra, azonban azt a rendőrség nem engedélyezte, így a Ferenciek terén gyülekeznek tüntetők a múlt héten elfogadott, Pride betiltását lehetővé tevő törvénymódosítás miatt. A hidat lezárták.