2005. május. 04. 15:53 MTI Utolsó frissítés: 2005. május. 04. 15:59 Itthon

A diákok 92,5 százalékát vették fel középiskolába

Sikeresen lezajlottak a középfokú beiskolázások, idén első körben a diákok 92,5 százalékát felvették középiskolába - közölte az Országos Közoktatási Értékelési és Vizsgaközpont vezetője.

Az idén 123 386-an jelentkeztek a középiskolákba a meghirdetett 144 880 férőhelyre. A jelentkezők közül 110 575-en már a felvételi eljárás első körében bekerültek valamely hat, nyolc illetve négy évfolyamos középiskolába - mondta sajtótájékoztatón Pósfai Péter. Hozzátette: a diákok 69,3 százaléka az első választásuk alapján került be valamilyen középiskolába, míg 92,9 százalékuk az első három választás alapján.

Az elutasított 12 811 kisdiákot a május 5-én induló rendkívüli felvételi eljárás során 34 305 férőhely várja. A legnagyobb arányban a nyolc és hat évfolyamos gimnáziumokat töltötték fel, itt a meghirdetett helyek több mint 88 százalékban megteltek, míg a szakiskolákban és speciális szakiskolákban ez az arány alig haladja meg a 63 százalékot. 

A 2005/2006-os tanévre első helyen a diákok 42 százaléka gimnáziumot, 38 százalék szakközépiskolát jelölt meg. Kilencedik évfolyamon gimnáziumban vagy szakközépiskolában 75 076-an tanulnak majd. A nyelvi előkészítő tagozatokra 13 554-en kerültek be, ami az ilyen képzést megjelölők 39 százaléka, az összes gimnáziumi és szakközépiskolai 9. évfolyamra bekerült diák 18,1 százaléka.

A szakközépiskolai szakmacsoportokban közel nyolcvan százalékos vagy azt meghaladó a betöltöttség az egészségügyi, a vegyipari, az építészeti, a közgazdasági, kereskedelmi-marketing szakokon, míg alig haladja meg a hatvan százalékot a könnyűipari és a nyomdaipari képzésben.

Hirdetés
Itthon hvg.hu 2025. január. 09. 14:00

Szabó Andrea szociológus a Fülkében: Magyar Péter nem érte el a Fidesz magszavazóit, stabil a tábor

Videóra vált podcatsunk, a Fülke. A hangban követne bennünket, az a megszokott streamingfelületeken továbbra is megtalál minket, de most már a YouTube-on videóban is kint lesznek adásaink. Az új évad első részében Szabó Andrea szociológust kérdezte a Rogánt ért amerikai szankciókról, a Fidesz fiatalokat célzó stratégiájáról és többek között Magyar Péter dilemmáiról Kacskovics Mihály Béla.