Átadták az idei magyar Pulitzer-díjakat
Öt kategóriában összesen hat alkotónak, közösségnek ítélte oda az elismerésről döntő kuratórium a vasárnap Budapesten átadott idei magyar Pulitzer-díjakat. Ilyen kevesen csak hét évvel ezelőtt részesültek az elismerésben.
Az életmű kategóriában a több mint fél évszázada a Magyar Rádió szerkesztőjeként tevékenykedő, tudományos témákkal foglalkozó Márton Anna kapta a díjat, míg publicisztikáiért Cs. Gyimesi Éva erdélyi irodalomtörténész, kritikus, valamint Végel László vajdasági regény- és esszéíró, publicista vehette át a most tizenötödik alkalommal kiosztott elismerést.
Az újságírói alkotóműhelyek, szerkesztőségek közül a két és fél ével ezelőtt a kortárs magyar irodalom bemutatására létrejött litera.hu internetes portál készítőire, a képi megjelenítés kategóriában az egyebek mellett az Associated Press-nek és a National Geograpchic Magyarország számára fotózó Szandelszky Bélára esett a zsűri választása.
A pályázó rádiós riporterek, szerkesztők, műsorvezetők közül a 2003 óta a Magyar Televízió Rakott című műsorának felelős szerkesztőjeként tevékenykedő Váradi Júlia vehette át az elismerést.
Arról, hogy a huszonhat kategóriában megpályázható kitüntetést a korábbi évek nyolcas átlaga helyett most csupán hatan vehették át, Martin József, a kuratórium elismeréseket átadó tagja – saját véleményét tolmácsolva – úgy nyilatkozott, a döntést meghozó testület „úgy ítélte meg, hogy nem baj, ha kevesebb a díjazott", hozzátéve, ez a kitüntetés értékét nemhogy csökkenti, hanem talán még növeli is.
„Most úgy ítéltük arányosnak és méltónak, hogy ennyit adjunk ki” – fogalmazott, hangsúlyozva, „nagyon-nagyon sok díjazásra méltó és érdemes kolléga dolgozik".
Az elismerést odaítélő alapítvány internetes oldalán az olvasható: mindezzel a testület célja „a magas szakmai színvonalon huzamosabb időn át egyenletes teljesítményt nyújtó, valósághű tájékoztatásra következetesen törekvő, a polgári és politikai szabadságjogok kiteljesítése érdekében meggyőződéssel és kitartóan munkálkodó, és a célokhoz méltó magatartást tanúsító újságírók, avagy együtt dolgozó, egymást támogató sajtómunkatársak csoportjainak díjazása, anyagi támogatása".
Arról, hogy kit érdemesítenek az 1991 óta évente odaítélt elismerésre, a Joseph Puli tzer Emlékdíj Alapítvány héttagú kuratóriuma határoz, többségi szavazással. A díjazottak névsorát az átadó ünnepségig titokban tartják.
A pályázaton részt vehet mindenki, akinek írását 2004-ben a magyar nyelvű sajtó közölte, műsorát rádió vagy televízió közvetítette; az öt - riport, interjú, publicisztika; rádiós vagy televíziós riporteri, szerkesztői, műsorvezetői tevékenység; képi megjelenítés; újságírói alkotóközösségek, szerkesztőségek; életmű - kategóriában kiosztott elismeréssel egységesen ezer euró pénzdíj jár.
A Magyar Puli tzer Emlékdíj - amelynek névadója, Puli tzer József 1847-ben született Magyarországon – sok szempontból hasonló, működését tekintve azonban független a New Yorkban évente átadott elismerésektől. A magyarországi emlékdíjat – a Puli tzer-örökösök hozzájárulásával – Fábry Pál New Orleansban élő magyar üzletember alapította 1988-ban azzal a céllal, hogy a kelet-közép európai rendszerváltozást követően elismerést kapjanak a kimagasló szakmai teljesítményt felmutató magyar újságírók.