2005. március. 08. 12:31 MTI Utolsó frissítés: 2005. március. 08. 12:32 Itthon

Testi sértéssel és rongálással gyanúsítják Tasnádit

A Nemzeti Nyomozó Iroda (NNYI) Nemzetközi Bűnözés Elleni Osztálya eljárást indított felbujtóként elkövetett két rendbeli testi sértés és rongálás bűntette megalapozott gyanúja miatt Tasnádi Péterrel szemben.

A jelenlegi adatok szerint a gyanúsított megbízásából egyik ismerőse 2001. november 10-én a főváros XII. kerületében, a Magasdűlő utcában késsel megsebesített egy férfit, aki életveszélyes sérülést szenvedett, majd 2004. március 3-án szintén a fővárosban a XVIII. kerület Havanna utcában súlyos sérülést okozott egy sértettnek. Szintén a gyanúsított felbujtására gyújtott fel 2004. június 8-án az éjszakai órákban Budapest XII., Diana közben egy Toyota típusú személygépkocsit.

A bűncselekményeket elkövető férfival szemben életveszélyt okozó testi sértés, súlyos testi sértés és rongálás illetve más bűncselekmények megalapozott gyanúja miatt már folyik eljárás.

Tasnádi Péterrel szemben a Nemzeti Nyomozó Iroda 2004. októbere óta folytat eljárást közveszély okozás és más bűncselekmények elkövetésének megalapozott gyanúja miatt fogva tartása mellett.

A rendőrség által következetesen T. Péterként emlegetett Tasnádi Péter vállalkozót tavaly október 6-án vették őrizetbe, majd felbujtóként elkövetett közveszély okozással gyanúsítottak meg egy volt rendőrtiszt terepjárójának felgyújtása ügyében indított eljárásban.

Hirdetés
Itthon Lengyel Tibor 2025. január. 08. 15:15

Orbán indiai csodadoktor kalauzánál 2 millió is lehet egy tisztítókúra, mégis milliárdos veszteséget halmozott fel a cége

Az ájurvédikus gyógyító, Krishna Kumar Gattyán Györggyel közös életmódcége masszázst, gyógyteát és tisztítókúrát árul, de kezdettől fogva veszteséges. Kumar saját cége még inkább: milliárdos mínuszt görget maga előtt, igaz, nemrég ezt a lyukat betömte. Gattyán a veszteségek ellenére megtartja a tulajdonrészét, és az is kiderült, miért éppen Kumarral állt össze.