2004. október. 16. 00:00 Utolsó frissítés: 2004. december. 02. 16:37 Hét nap

TASNÁDI ÚJRA ÜL

A négy és fél éves, jogerősen kiszabott szabadságvesztésből május elsején feltételes szabadságra bocsátott Tasnádi...

A négy és fél éves, jogerősen kiszabott szabadságvesztésből május elsején feltételes szabadságra bocsátott Tasnádi Pétert újból őrizetbe vették, majd a Pesti Központi Kerületi Bíróság múlt pénteken elrendelte előzetes letartóztatását is. A gyanú szerint ő adott megbízást arra, hogy augusztus 31-én felgyújtsák az egy ideig a Tasnádi-érdekeltségű Mesterdetektív Kft.-nél dolgozó Labancz Ferenc volt rendőrtiszt gépkocsiját. A Cherokee terepjáró kiégett, öt másik jármű is megsérült, ezért közveszélyokozással gyanúsították meg a két feltételezett végrehajtót, majd vallomásaik nyomán felbujtóként Tasnádit. A rendőrség eddig rendre azt sugallta a Pintér Sándor volt főkapitánnyal, majd belügyminiszterrel korábban üzletileg rivalizáló Tasnádiról, hogy a magyar alvilág kulcsszereplője, ám a "maffiavádakat" (bűnszervezet létrehozása, vezetése) nem sikerült bizonyítani, csak kisebb bűncselekmények miatt ítélték el. Adócsalás miatt indult büntetőeljárás is van folyamatban vele szemben. Ha bűnösnek találnák a gyújtogatás felbujtójaként, akkor a büntetéséből elmaradt 13 hónapot is le kellene ülnie.