2005. február. 21. 17:01 MTI Utolsó frissítés: 2005. február. 21. 17:04 Itthon

Batiz: a kormány nem ismeri pontosan, mit akarnak a gazdák

A kormány számára nem ismert pontosan, mit akarnak elérni a gazdaszervezetek - mondta Batiz András kormányszóvivő. A Fidesz szerint az lenne legjobb, ha a kormány nem hergelné tovább a gazdákat ilyen kijelentésekkel.

Batiz András azt valószínűsítette, hogy belpolitikai szándék húzódik meg a tüntetés mögött, mert információi szerint a szervezésben ellenzéki képviselők, a szállásfoglalásban pedig a MIÉP is segédkezett. "Talán jobb lett volna, ha a gazdák előbb átnyújtják a kormánynak követeléseiket, és aztán tárgyalóasztalhoz ülnek, mint hogy rögtön az egész hetes demonstráció eszközéhez nyúlnak" - mondta Batiz András.

A szóvivő az előző és a jelenlegi kormány agrárkifizetéseit összehasonlítva kitért arra, hogy 2002-ben 45 milliárd forint visszafizetetlen adósságot engedett el a kormány az érintetteknek, beruházási támogatásként pedig 200 milliárd forint értékű kedvezményes hitelt nyújtott.

Mint mondta, a mostani kormány az elemi károk enyhítésére is többet fordított elődjénél. Mint mondta, a Medgyessy-kormány 2002 júniusa és 2003 júliusa között mintegy 27,5 milliárd forintot biztosított erre a célra. A területalapú támogatások kapcsán hangsúlyozta: ezek a kifizetések nem tulajdon, hanem használat alapján történnek.

"Ha nem hibás minden negyedik benyújtott igény, akkor már tavaly ki lehetett volna fizetni a támogatások 80 százalékát" - jelentette ki Batiz András. Leszögezte, hogy a kormány elszámol a gazdákkal a törvényes határidőig. Február végéig a problémamentes esetekben legalább 160 ezer ügyfél kapja meg a pénzét. "Április 30-ra, a törvényesen előírt határidőre, 96 százalékban teljesítjük a támogatások kifizetését, ez 73 milliárd forintot jelent" - tette hozzá.

Batiz András szerint a regisztrált, tehát jogosult 208 ezer gazdálkodó közül eddig 125 ezren jutottak hozzá a pénzükhöz.

Fidesz: ne hergeljék a gazdákat! (Oldaltörés)


Halász János, a Fidesz-frakció szóvivője azt mondta: a kormánynak nagyon jól kell tudnia, hogy több száz milliárd forint kifizetésével maradtak el, már tavaly. Ha múlt szerdán tudta a kormányszóvivő, hogy mi a probléma, akkor miért nem tudja most - tette hozzá, utalva arra, hogy a múlt héten bejelentették, kifizetik a tavaly elmaradt támogatásokat.

Halász János azt mondta, hogy a magyar gazdák "nemzetközi mércével mérve is nagyon türelmes emberek", és az, hogy most eljönnek Budapestre demonstrálni, azt jelzi, hogy elegük van mindenből. Szerinte a gazdák csak azt kérik, ami a törvény szerint megilleti őket, hiszen a kormánynak már tavaly ki kellett volna fizetnie az uniós és a nemzeti földalapú támogatásokat is.

"Jobb lenne, hogyha Németh Imre és a kormány mellébeszélés helyett, ostobaságok állítása helyett fizetne" - jegyezte meg. Szerinte a földművelésügyi miniszter olyan "ostobaságokat" állított a napokban, hogy 2004 a mezőgazdaság éve, volt, pedig ha így lett volna, akkor a gazdák most nem tüntetnének. A Fidesz a gazdák mellett van, és a kormánynak is ott lenne a helye - szögezte le a szóvivő.

Hirdetés
Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.