2005. február. 18. 10:32 MTI Utolsó frissítés: 2005. február. 18. 10:34 Itthon

MTV: nyolcmilliárdos hiány

Noha év közben milliárdokat sikerült megtakarítania a Magyar Televíziónak, 2004-et mintegy nyolcmilliárdos hiánnyal zárja a társaság – közölte az MTI-vel a közszolgálati médium menedzsmentjének egyik, neve elhallgatását kérő tagja.

"Február végén lesz az üzleti zárás, de már most látható, hogy 2,5-3 milliárd forint körül lesz a megtakarítás egy olyan évben, amely az öt nemzetközi sportesemény miatt extra drága volt, s amikor a várt források töredékét kapta meg az MTV" – jelentette ki az informátor.

Emlékeztetett arra, hogy 2004-re – körülbelül 33 milliárdos költségvetés mellett - 10,8 milliárd forintnyi rendkívüli állami juttatással kalkulált az intézmény, ám ebből csak 4,8 milliárdhoz jutott hozzá, miközben a televíziónak öt nagy nemzetközi sporteseményt – köztük az athéni nyári olimpiát – kellett közvetítenie.

A nyolcmilliárdos hiány felét görgeti a közszolgálati televízió, mivel tavaly négymilliárd forint hitelt vett fel; az intézmény – a műsorterjesztési költség mintegy 6,8 milliárd forintos támogatása mellett – az idén 18-20 milliárd forint állami juttatásra számíthat.

Holub Katalin, az MTV szóvivője január végén az MTI-nek elmondta: március végén terjeszti az idei üzleti tervét a Magyar Televízió vezetése a közszolgálati médiumot felügyelő közalapítvány kuratóriumi elnöksége elé, a dokumentum részleteiről azonban nem nyilatkozott.

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.