2005. február. 07. 11:46 hvg.hu Utolsó frissítés: 2005. február. 07. 12:50 Itthon

Bozóki András lesz az új kulturális miniszter

Bozóki Andrást kérte fel a miniszterelnök a távozó Hiller István helyére a kultusztárca élére.

© Végel Dániel
Az MSZP elnökségének egyhangú támogatásával a mai napon kulturális miniszternek kértem fel Bozóki Andrást - jelentette be Gyurcsány Ferenc miniszterelnök hétfőn sajtótájékoztatón Budapesten.

A Nemzeti Kulturális Örökség Minisztérium vezetése Hiller István szocialista pártelnök február 14-iki távozásával üresedik meg, aki teljes intenzitással irányítja majd az MSZP választási felkészülését.

Bozóki András (1959) politológus, szociológus. Az ELTE jogi karán végzett 1983-ban, majd 1985-ben szociológusi diplomát is szerzett. Több külföldi egyetemen tanult. 1989 és 1992 között a Magyar Narancsot szerkesztette, 1996-ig a hetilap főmunkatársa volt.

Politikai pályafutása 1987-ben indult: részt vett az első Lakiteleki Találkozón, ahol a Magyar Demokrata Fórum mozgalomként megalakult. 1988 májusában tagja lett a Szabad Kezdeményezések Hálózatának. 1989-ben, a rendszerváltás évében - amíg a Fidesz és az SZDSZ közötti kettős tagság lehetséges volt - tagja volt az SZDSZ-nek.

1988 júniusától 1993 novemberéig a Fidesz tagja volt. 1989 nyarán a Fidesz és az Ellenzéki Kerekasztal képviseletében részt vett a Nemzeti Kerekasztal-tárgyalásokon, ahol a politikai átmenet erőszakmentessége garanciáival foglalkozó I/6-os munkabizottságban tárgyalt.

Az első szabad választások idején - 1990 januárjától áprilisáig - a Fidesz szóvivője és kampányának egyik arculattervezője volt. Részt vett a párt 1990-es választási programjának megalkotásában. 1991-92-ben a Fidesz parlamenti képviselőcsoportjának tanácsadójaként dolgozott.

1993 óta a Közép-európai Egyetemen tanít. 2002-től az Európai Politakatudományi Hálózat elnökségi tagja.

Korai tudományos korszakában az anarchizmust és az alternatív politikai mozgalmakat tanulmányozta. Később a demokratikus átmenet elméleti és gyakorlati kérdései izgatták, és e tárgykörben publikált.

A tervek szerint szerdán hallgatja meg kinevezése előtt Bozóki Andrást, a kulturális tárca miniszterjelöltjét az Országgyűlés kulturális bizottsága.

Hirdetés
Gazdaság Sztojcsev Iván 2025. január. 08. 11:41

Lázár bejelentette: 20 perc késés után visszajár a vasúti jegyár fele, buszt küldenek nyáron a vonat helyett, ha nincs klíma

Tíz vállalással indította el Lázár János az évet: a miniszter bejelentette, hogy júniustól 20 percnél nagyobb késés után visszajár a jegyár fele, buszos rásegítéssel készülnek a nyári főszezonra, és mellékesen azt is elmondta, hogy decemberben a GYSEV-ben még nagyobb tulajdonrészt szerzett a magyar állam, úgyhogy több dunántúli megye teljes hálózatát átadják.